Orosz Anna felveszi parlamenti mandátumát
A Momentum alpolgármestere országgyűlési képviselőként is Újbuda Önkormányzatának függetlensége és önállósága mellett áll majd – jelentette be közösségi oldalán.
z újbudaiak közös sikerének nevezte Orosz Anna, a XI. kerület momentumos alpolgármestere, hogy sikerült több mint 10 százalékponttal legyőznie Budapest 2. számú egyéni választókerületében Simicskó Istvánt, aki a KDNP frakcióvezetője, és korábban honvédelmi miniszter is volt.
A felhatalmazást arra kaptam, hogy Újbudát, az újbudaiakat szolgáljam
– fogalmazott a politikus bejelentve, hogy felveszi mandátumát, és az önkormányzati munka helyett az országgyűlésben vállal feladatot. Azt írta, a Parlamentben is az újbudaiak hangjának felerősítése lesz a legfontosabb célja.
Újbuda alpolgármestere közösségi oldalán most arról ír:
Ki fogok állni a kerület zöldterületeinek a védelmében. Nem hagyom szótlanul, hogy kiemelt kormányzati beruházások keretében újabb és újabb környezetromboló építkezésekkel tegyék élhetetlenné Újbudát.
Továbbra is olyan – önkormányzatokat is érintő – témákat kíván képviselni, mint a zöldterületek védelme, az önkormányzatok függetlensége, a kórházi várólisták rövidítése, az óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítése, illetve a pedagógusok munkájának elismerése. (Index)