h i r d e t é s

Öt érv amellett, hogy miért végezz önkéntes munkát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Öt érv amellett, hogy miért végezz önkéntes munkát

2017. október 18. - 10:38

​Az önkéntes segítségnyújtás nemcsak a betegek, hanem az önkéntesek számára is lélekemelő lehet: segíthet kilépni a mindennapi élet állandó pörgéséből, új hobbinak is nagyszerű, felkészülhetünkvele a babavárásra,vagy akár pozitív példát mutathatunk vele serdülő gyermekünknek, miközben a beteg gyerekek számára isgyógyító élményt adhatunk. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program az év végéigközel 250 meseórával várja a segíteni vágyókat.

Lépj ki a mókuskerékből

Az élet állandó sürgés-forgás, legyen szó akár rohanásról az iskolába a gyerekkel, vagy éppen loholásról a munkába. A mókuskerék soha nem áll meg, hacsak Te nem döntesz úgy, hogy kilépsz belőle.  Mesedoktornak lenni kitűnő módja a kikapcsolódásnak, hiszen amellett, hogy jót cselekszel egy kis beteggel, megállhatsz egy kicsit kifújni magadat, és felidézni gyermekkorod kedvenc meséit, hogy aztán feltöltődve, újult erővel folytathasd a mindennapokat.

Új hobbi

Ha segítesz másokon, az nemcsak nekik jó, de a pozitív élmény a Te életedet, hangulatodat is mélyenbefolyásolhatja. Ezt remekül példázza az is, hogy a K&H gyógyvarázs program statisztikái szerint a mesedoktoroknak körülbelül 20 százaléka visszatérő, rendszeres meseolvasó. Ha még nem önkénteskedtél, de szívesen megtapasztalnád a vele járó felemelő érzést, próbálj ki akár több területet, így felmérheted, mi az, ami legjobban passzol a személyiségedhez, és akár egy új hobbivá is válhat számodra.

Gyakorolj önkéntes meseolvasással a babavárás előtt

Az első gyermek tervezésekor különösen izgalmas, új időszak vár a párokra. A babavárás előtt a legtöbben igyekeznek minél több könyvet elolvasni arról, hogy mit és hogyan kell csinálni, amikor megérkezik a csöppség. Mégis gyakran úgy érezhetjük, nem készültünk fel eléggé, pedig általában csak a magabiztosság hiányzik.Érdemes ezért minél több időt tölteni a kicsik körében.

Mutass pozitív példát gyerekednek

A gyermekek személyiségét nagyban meghatározza a szülők értékrendje.Különösen fontos ezért korán megtanítani nekik, miért jó másokon segíteni. Ahhoz, hogy gyermeked szociális érzékenysége kialakuljon, motiváld őt az önkéntességre. Minél hamarabb megtapasztalja ennek a jelentőségét, annál nyitottabb, elfogadóbb lesz az őt körülvevő környezetre, és az érettségi előtti kötelező önkéntes munkát is szívesebben veszi majd.

Aki kap, utána szívesebben ad

A beteg gyermekek számára egy-egy mese bearanyozhatjaaz egész napot, hiszengyakran a szülőktől távol, egyedül egy kórházban, a különféle vizsgálatok között különösen jóleshet egy picit elszakadni a valóságtól, elmerülni a mesék birodalmában.Aszokatlan környezet ellen egy barátságos önkéntes kedvenc története valóságos gyógyírként hathat. Itt azonban nem áll meg a mesélésjótékony hatása, hiszen a felcseperedő kis beteg jó szívvel fog emlékezni mesedoktorára.Később pedig akár ő is úgy dönthet, hogytovábbadja ezt a szeretetet annak, akinek szüksége van rá.

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programhoz most Te is csatlakozhatsz, mert az év végéig közel 250 meseórával várja a segíteni vágyókat. Regisztrálj és válaszd ki a lakóhelyedhez legközelebbi kórházat, ahol már a Te mesédet is szeretnék meghallgatni a gyerekek.