Öt esztendeje már, hogy a "Nagy Nevettető" Robin Williams önkezével vetett véget életének. A halálát követő boncolás eredménye szerint az Oscar-díjas színész vérében Parkinson-kór elleni gyógyszert, valamint kétféle antidepresszánst találtak. Miért végez magával valaki, aki nemcsak filmszerepben játszotta tökéletesen, hanem lényével s egész életművével is szinte azt bizonyította: a nevetés gyógyít?

Mint utóbb megemlékezik róla, valaha a nevettetés a „túlélést” jelentette számára: gyermekként sokat költözött családjával, s Egyesült Államok-szerte a humora mentette meg a kis Robint attól, hogy új lakhelyein a helyi fiúk eltángálják. A zeneoktatása révén világhírnévnek örvendő New York-i Juilliard School színművészképzőjét látogatja huszonkét évesen 1973-tól, ahol emelt szintű, kétfős osztályba (a Superman szerepében a későbbiekben filmcsillaggá váló) Christopher Reeve-vel jár. Bár szellemességével nem mindegyik tanára elismerését vívja ki, a páratlanul tehetséges Robin Williams tanulmányai végeztével nem a színházat, hanem azt a színpadot választja, ahol sziporkázó humorát s rögtönzőképességét együttesen kamatoztathatja: stand-up show-kban lép föl San Franciscóban és Los Angelesben.

Önálló műsoraival a sikere akkora, hogy őt magát a műfaj megújítójaként jegyzik, a hetvenes évek végén pedig önálló tv-sorozatot kap: az Egy úr az űrből című helyzetkomikumon alapuló sorozat címszerepében alakíthat földönkívülit. S amint a továbbiakban több mint száz filmben szerepel, örökké emlékezetes drámai alakításokkal világhírnevet és számos más díjat – köztük egy Oscart – hozó filmalkotásokban érvényesül sziporkázó személyisége: Holt költők társasága, Jó reggelt, Vietnam!, Good Will Hunting, Színes álmok jönnek, Patch Adams, Jumanji, Pán Péter a Hook-ban... S életén végigkíséri a sikeres hollywoodi színészek sorsa: kokain-függősége és alkoholizmusa ki-kiújul – idevágó sziporkája: „A kokain: Isten így közli veled, hogy túl sok pénzt keresel.”

A színpadot-közönségét egymaga bármeddig eluralni kész, szókimondó parodista-humorista – aki még a halála előtti évben is televízió élő műsorában szórakoztat –, egy 2002-es önálló fellépésén, melyben a „bolygónk egyik legmókásabb hapsijaként” konferálják fel, az antidepresszánsokról – „a Zolofttól a Prozacig” – megvallja, szerinte mire jók: „...nem érzel semmit, nem is csinálsz semmit. Cs*szd meg mindet!”

A Parkinson-kór velejárója lehet depresszió, a depresszióé pedig öngyilkosság – nyilatkozzák a bennfentesek. De ha a színész kapott antidepresszánst, mégis, miért végzett magával? Vagy lehet, hogy éppen az antidepresszánsok – mivel van ilyen mellékhatásuk – idézték elő öngyilkosságát, mint annyi más ember esetében?

„A személyiség sérüléseinek katartikus feldolgozásában segíthet a komédiázás” – vallotta korábban a Komédiás, aki fölött végül győzedelmeskedett a drog- és gyógyszeripar. A hálószobájában egy notebookban böngésző oldalak maradtak megnyitva: élete utolsó óráiban további lehetséges betegsége és gyógyszerek után kutatott... Az öngyilkosságát kivizsgálók jelentésében ez áll: „...arra panaszkodott, nem tetszik neki az, ahogyan a gyógyszerei miatt érzi magát.”

A Nagy Nevettető nem az első művész, akinek a halálán megdöbbentünk, bár tudjuk, hogy pszichiátriai szereket szedett, amelyek akár öngyilkossági hajlamot, továbbá erősebb függőséget váltanak ki, mint az utcai kábítószerek.

Ideje lenne megvizsgálni a gyógyszergyártók és pszichiáterek felelősségét, miután oly sokan esnek áldozatul világszerte ezeknek a szereknek – nem csak hírességek, hanem a közönségük is.

CCHR