h i r d e t é s

Öt éven belül megszűnhet az ingatlanközvetítői szakma

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Öt éven belül megszűnhet az ingatlanközvetítői szakma

2018. augusztus 07. - 14:25

Jó ingatlanosok képzéséhez legalább négy területen jelentős előrelépés szükséges.

Míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya 60 százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018-ban már 35 százalék alatti, és ha az irodák nem növelik nagy léptekben és gyorsan a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát a fejlett piacokon már működő standardok alkalmazásával, akkor 5 éven belül az arány akár 10 százalék alá is eshet, amivel gyakorlatilag megszűnik az ingatlanközvetítés mint szolgáltatás jelen formájában, mert nem lesz rá szükség. A statisztikai adatok szerint a magyar piacon 2014-ben 114 ezer ingatlant adtak el és az értékesített használt lakások átlagára 10,3 millió forint volt. 2017–ben több mint 150 ezer darab kelt el 13,6 millió forintos átlagáron. 

Kövesdi Marcell, a Házbank.hu tulajdonos-ügyvezető igazgatója, ingatlanpiaci szakértő a fő problémát a szakmai képzés hiányosságaiban látja, amelynek következtében a magyar ingatlanirodák többsége továbbra is a személytelen közvetítésben látja a szerepét, a minél hamarabbi értékesítésre törekedve az eladási ár maximalizálása helyett, miközben az előbbi funkciókat az internet már jobban ellátja, mint ők.

A hazai ingatlanközvetítői oktatások nagy része – az OKJ-s oktatáson kívül – az ingatlanirodák pár napos vagy egy hetes tanfolyamán történik, de a funkcionális és gyakorlati képzés helyett a lexikális tudást erősítik 'poroszos' oktatási rendszerben, ami nagyban eltér a nyugati országok oktatási módszerétől, ahol az értékesítő személyére és kompetenciáira helyezik a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy a magyar piacon ingatlanközvetítőnek jelentkezők több mint 50 százaléka 6 hónapon belül más megélhetés után néz.

Magyarországon napjainkban mintegy 3000 ingatlanközvetítő iroda 8 ezer értékesítővel dolgozik. Az ingatlanirodák száma érdekes módon évek óta nem változik érdemben, mert a szűkülő ingatlanközvetítői piacon a tranzakciószám nem növekedett, és így az átlagos bevétel sem mozdult el érdemben. A csökkenő piaci részesedés miatt kieső irodákat pótolják azok is, akik kellő felkészültség nélkül nyitnak irodát a "dübörgő ingatlanpiacon"– mondta a szakértő. Becslése szerint az elmúlt évben 10 induló iroda közül négy fél éven belül bezárt. 

A magyar piacon az elmúlt három évben - 2015, 2016, 2017 - 134-146-152 ezer lakást adtak el, átlagosan 11,6-12,7-13,5 millió forintért, az átlagos jutalék mértéke 2-5% között mozog.

Az irodák szerepe és súlya azonban folyamatosan csökken a magyar piacon, miközben például Franciaországban az ingatlanok 80 százalékát, az Egyesült Államokban pedig 90 százalékát ők értékesítik. A magyarhoz hasonló piacon, például Csehországban az irodák jutaléka 3-6 százalék, és ők értékesítik az ingatlanok 70 százalékát, Ausztriában ugyanez az arány 80 százalék feletti, a jutalék pedig 4-6% között mozog

Kövesdi Marcell hangsúlyozta, a tulajdonos/eladó akkor jár el megfelelően, ha egyetlen, de profi irodát, vagy közvetítőt bíz meg, akinek az az érdeke, hogy minél magasabb áron adja el a házat, vagy a lakást. A tulajdonos ugyanis többnyire nem ért a piachoz és az eladáshoz, miközben a legnagyobb értéktárgyát, az ingatlanát akarja értékesíteni. Ha azonban a tulajdonos több ingatlanost is megbíz az eladással, akkor egy negatív árversenynek teszi ki magát.

Az ingatlanosok ugyanis látják az internetes felületeken, hogy kinek, milyen megbízása van, és mivel verseny van közöttük a jutalékért, mindjárt az első megközelítően jó ajánlatot tevő vevőnél megpróbálják rávenni a tulajdonost, hogy neki adja el a lakását, érvelve azzal, hogy ennél jobb ajánlatot úgysem kap.

Mit kéne másképp csinálni?

Kövesdi Marcell szerint a jó ingatlanosok képzéséhez legalább négy területen jelentős előrelépés szükséges: fejleszteni kell az informatikai támogatást, növelni kell a gyakorlati képzés szerepét, és előtérbe kell helyezni a szociális média professzionális használatát, valamint az ügyfél-elégedettséget kell alapértelmezett értékké tenni. 

Kövesdi Marcell szerint az IT-technológiai támogatás fejlesztése nemcsak a papírmentes irodát teszi lehetővé, hanem ma a legnagyobb energiát lekötő adatrögzítésben is jelentős könnyítéseket hozhat.

A szakértő szerint az oktatásban a legfontosabb alaptétel, hogy az ingatlanközvetítést csak a gyakorlatban lehet megtanulni. Nagyon fontos a személyes kapcsolatfelvétel és például az ingatlan és környékének ismerete.

Kövesdi Marcell szerint nagy lehetőségeket rejt a szociális média a személyes kapcsolattartásban és a bizalom kiépítésében. Igaz, ezt a lehetőséget a magyar irodák 95 százaléka ma még nem használja ki, miközben a fejlett országokban ez az alapja az értékesítésnek. A magyar piacon az ingatlanosok 5 százaléka is csak arra használja a közösségi médiát, hogy ingatlanokat tesz fel a felületre, ahelyett, hogy a kapcsolat- és a bizalomépítés elsődleges felületeként tekintene rá, mint például Amerikában.

A lehetőség annál is inkább adott, mivel Magyarországon több mint 5 millió aktív felhasználója van a szociális médiának. A szociális média – például  a Fecebook – használta arra is jó, hogy az ingatlanos megőrizze a személyes kapcsolatot az ügyféllel, a korábbi eladókkal és vevőkkel, és így újabb megbízásokat szerezzen a már kiépült bizalom alapján.

Kövesdi Marcell első ingatlanirodáját 2000-ben nyitotta még az egyetemi évei alatt, majd a 2000-es évek elején megalapította a Színes Ingatlan Horizont hirdetési újságot, amely éveken keresztül piacvezető volt. 2005-től szervezi a Lakásbörze kiállítást és vásárt, Dolgozott új építésű projekteken mint a Budapest Gate, az Andrássy Palace, a Gozsdu udvar, a Nagymező u. 38 és a Balatonfüredi Brázay telek.

A tulajdonában lévő Házbank.hu 2010 márciusa óta szolgálja ki az ingatlanközvetítő irodákat ügyviteli rendszerrel, 250 iroda és közel 70.000 ingatlan adatállománya alapján. A Házbank.hu egyik legfontosabb szolgáltatása az ingatlanközvetítő irodák hirdetéseinek szinkronizálása, az irodák közötti együttműködés segítése.