h i r d e t é s

Öt éves csúcson az infláció

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Öt éves csúcson az infláció

2018. június 08. - 11:24

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. 2013 február óta csak tavaly januárban volt a mostani 2,8 százalékon az index. 

Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal nőttek 2017 azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció az áprilisival megegyező, 2,4 százalék volt májusban is.

A legnagyobb mértékben, 9,5 százalékkal az üzemanyagok ára nőtt, de jóval átlag felett, 5,2 százalékkal drágultak aa szeszes italok és a dohányáruk. Az élelmiszerek is az index felett, átlagosan 3,8 százalékkal drágultak. Ezen belül leginkább a tojás (14,3 százalék), a vaj, vajkrém (12,7), a száraztészta (9,6), a tejtermékek (7,5 százalék) ára emelkedett.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a főcsoportok többségénél az áremelkedés üteme mérséklődött áprilishoz képest, a maginfláció stabil, a növekvő bérköltségek hatása a szolgáltatások nagy részénél kevésbé jelent meg. Az üzemanyagok áremelkedésének mértékét viszont fokozta, hogy ebben a csoportban 2017 májusában visszaesés következett be, így a bázishatás is jelentős – tette hozzá. (168ora.hu)