h i r d e t é s

Öt nap múlva indul a kormány akcióhete

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Öt nap múlva indul a kormány akcióhete

2021. november 17. - 16:08

A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára nyilatkozik a közmédiának a Miniszterelnökség épületében 2021. november 17-én. A kormány döntése értelmében oltási akcióhetet tartanak november 22-től 28-ig. Az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni. - Fotó: MTI/Kovács Attila

György István azt mondta, az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni - hangsúlyozta, hozzátéve: a lényeg, hogy minél többen részt vegyenek az akcióban. 

Első, második és harmadik oltásokat is adnak - jelezte az államtitkár. 

Kiemelte: fontosnak tartják az átoltottság növelését, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel. (MTI)