h i r d e t é s

Öten meghaltak egy balesetben Balatonkenesénél

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Öten meghaltak egy balesetben Balatonkenesénél

2020. május 28. - 13:28

 

Öten meghaltak, amikor egy tehergépkocsi és egy kisbusz egymásba rohant csütörtök reggel Balatonkenese külterületén - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A rendőrség később azt közölte, hogy a baleset előzés közben történt.

Összetört kisbusz és tehergépkocsi, miután összeütköztek Balatonkenese külterületén, a 710-es főúton 2020. május 28-án. A mikrobuszban öten meghaltak, négyen megsérültek. MTI/Vasvári Tamás

A közlemény szerint a baleset 6 óra 10 perckor történt a 710-es főút 5. kilométerénél; a kisbuszban utazó kilenc ember közül öten a helyszínen életüket vesztették, négyen pedig megsérültek.

Forrás: MTI Fotó: Vasvári Tamás

A rendőrség később a honlapján közölte azt is, a kisbusz Balatonakarattya felől tartott Balatonfűzfő irányába, amikor a sofőrje az előtte haladó kamion előzésébe kezdett, majd fékezett, de összeütközött a szemből érkező és már vészfékező, az útpadkára lehúzódó tehergépkocsival.

Forrás: MTI Fotó: Vasvári Tamás

Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a rendőrök a forgalmat a 71-es főút felé terelik.

(MTI)


 

h i r d e t é s