h i r d e t é s

Palkovics László semmire sem válaszol Fudan-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Palkovics László semmire sem válaszol Fudan-ügyben

2021. május 08. - 09:23

 

A minisztérium szerint "álságosak" a projektet ért támadások, mert Gyurcsány.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Már a legegyszerűbb kérdéseket is kerüli a kormányzat a Fudan Egyetem budapesti kampuszának ügyében. Palkovics László projektfelelőstől az ATV Híradója hiába várt választ arra, hogy

  • ha két hete még nem javasolta, hogy a kiemelt kormányzati beruházás státuszt, akkor most mégis miért?
  • továbbra is tervezi-e, hogy tárgyalóasztalhoz ül a fővárosi és a kerületi vezetéssel?
  • lesz-e kínai hitel? Ha igen, milyen feltételekkel?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a konkrét kérdésekre ezt írta:

„A beruházással a világ egyik legjobb egyeteme jön Budapestre, Magyarország regionális tudásközponttá válhat, az intézmény munkahelyteremtő beruházókat, vállalati kutatás-fejlesztési központokat vonzhat hazánkba. A Fudan Egyetem és a Diákváros együtt, egymás mellett fog megépülni, egyszerre szolgálva a magyar fiatalok színvonalas képzését, a felsőoktatás versenyképességének növelését.
Érthetetlenek és álságosak a baloldali támadások annak fényében, hogy már a Gyurcsány-kormány is célul tűzte ki a kínai hallgatók számának növelését Magyarországon. Ami akkor nekik nem sikerült, az most megvalósulhat, talán ezért tiltakoznak kézzel-lábbal a fiatalok lehetőségeit, a városrész élhetőségét javító beruházások ellen.”

Az elmúlt hetekben pörgött fel a Fudan Egyetem budapesti kampuszának ügye. A projektet kormánybiztosként Palkovics László miniszter irányítja. Az eddig kiszivárgott kormányzati anyagok szerint a kínai egyetem építését egy kínai vállalat végezné kínai anyagokból, kínai dolgozókkal, ráadásul az egészre a magyar állam még egy 450 milliárd forintos kínai hitelt is felvenne, ami mellé a magyar állam még 100 milliárd forint támogatás is adna.

Bár Palkovics szerint nem lesz ideológiai oktatás a Kínai Kommunista Párt budapesti egyetemén, Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a kínai egyetemeknek a Kommunista párthoz teljes mértékben hű diákokat kell nevelniük. A Fudan Egyetem chartája az 1960-as éveket idézi, és a kínai oktatáspolitika változásai nem hagynak sok kétséget afelől, hogy komolyan gondolják a szocializmus sajátos kínai verziójának terjesztését. (444.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s