h i r d e t é s

Párbeszéd: az ellenzék rendbe tenné a közszolgáltatásokat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Párbeszéd: az ellenzék rendbe tenné a közszolgáltatásokat

2022. március 27. - 12:33

Az ellenzéki összefogás pártjai kormányra kerülésük esetén rendbe tennék a közszolgáltatásokat - mondta a Párbeszéd zuglói alpolgármestere vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.  

Forrás: Index

Szabó Rebeka, Pest megye 10-es választókerületének közös ellenzéki jelöltje úgy fogalmazott, a kormány "esztelen központosítása" miatt minden közszolgáltatás színvonala leépült.

Választókörzetéből példaként említette, hogy Pilis településen gyakran barna ivóvíz folyik a csapból, emellett a környéken sokszor alacsony a víznyomás, csatornaszag terjed és a hulladékgyűjtésben is elégtelenségek tapasztalhatók. Az ellenzéki politikus szerint ennek hátterében az áll, hogy a forráshiány miatt folyamatosan romlik a közművek infrastruktúrája.

A Párbeszéd kormányra kerülése esetén ezen úgy változtatna, hogy például csökkentenék a vízdíj áfatartalmát, amivel többletbevételhez juttatnák a szolgáltatókat, amelyek így fejlesztésekbe kezdhetnének - mondta Szabó Rebeka. (MTI)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky