„Az ország legnagyobb „pártja” ma korántsem a Fidesz, hanem a közömbösök, a visszahúzódók tömege. Kérdés, mekkora veszély leselkedik Orbánékra, ha ez tömeg egyszer csak megelégeli, ami itt folyik”

– mondja Paul Lendvai a Népszavának.

“Amikor 1956-ban az egyik kommunista vezetőnek jelezték, hogy Csepelen esetleg zűrök lehetnek, az csak legyintett: „negyedóra alatt elintézzük az egészet.” Hát, nem egészen úgy alakult. Nem szeretném az akkori és a jelenlegi helyzetet összehasonlítani, hiszen most nem egy egész nemzet szabadságharcáról van szó. Az viszont nyilvánvaló, hogy a luxusban élő leggazdagabb réteg, illetve az ennél jóval szélesebb, a kormány politikájából ugyancsak profitáló felső-középosztály, valamint a Fidesz mellett a végsőkig kitartó sokaság még nem az egész ország. Itt van egy még nagyobb tömeg, amely pillanatnyilag nagyon egyedül érzi magát. De a legnagyobb baj még csak nem is ez… Hanem az, hogy egyelőre nem nagyon látszik olyan erő az ellenoldalon, ami képes lenne hatásosan megszólítani ezt a passzív tömeget. Aktivizálni. Vagyis: az Orbán-rendszernek egész egyszerűen nincs reális baloldali alternatívája egyelőre. Közben azt is látjuk, hogy az évtizedeken át intaktnak mutatkozó fideszes élcsapat mintha szétesőben lenne, Orbán és Simicska szakítása is azt jelzi, hogy a hagyományosan erős Fidesz-szolidaritásnak vége. Sőt ott tartunk, hogy médiabirodalmán keresztül Simicska Lajos ma a Fidesz-kritika egyik legerősebb, legfontosabb bástyája…”

“Kérdéses, meddig és mennyire tudja önmagát kontrollálni a miniszterelnök. Aki túl sokáig van hatalmon, messze sodródhat a valóságtól, hajlamos bezárkózni a saját világába, csak a leghűségesebbekre hallgatni. Ilyen környezetben hamar el tud fogyni a tanácsadók őszintesége. Kérdés továbbá, képes-e valódi rendet tartani maga körül, időben meglátja-e a rá leselkedő potenciális belső veszélyforrásokat. Úgy tűnik, ez utóbbi egyelőre jól megy neki: elég határozottan nyeste meg a legtehetségesebbnek tűnő minisztere, Lázár János politikai, pénzügyi hatalmát, önállóságát. Az előbbiek mellett az is kérdéses, működik-e befelé is a „pávatánc”, valamint hogy meddig sikerülhet takarásban tartani a sötét ügyeket, a tényleg mindent átható korrupciót pusztán különféle kommunikációs trükkökkel – most éppen a migránsozással. Magyarország ma még nem diktatúra, a látszatdemokrácia elemei legalábbis megvannak: működnek a pártok, a határok nyitva, az ember azt mond, amit akar… De a hatalom legfőbb birtokosa szerintem már pontosan tudja, hogy a magyar közvélemény és az ő kapcsolatában már elmúltak a mézeshetek.”

“Ő az egyik legcinikusabb mai politikus. Egyelőre még csak 53 éves, politikai értelemben tulajdonképpen fiatal ember, akit nem „holnap” vagy a „holnapután” érdekel, hanem a „ma”: élvezi a hatalmat, a családot, az unokáját, a gyerekeit. Látszólag minden oka meg is van rá, hogy elengedje magát: amit ebben a kicsi országban ma politikus elérhet, azt ő maximálisan el is érte. Jó néhány évtizede nem volt magyar politikus, aki ilyen mélyről ilyen magasra jutott volna” – mondta Paul Lendvai.

A Bécsben élő újságíró azt is elmondta, hogy szerinte “Horn Gyula óta messze Gyurcsány a legtehetségesebb baloldali politikus. Gyurcsány kizárólag azért mondott csődöt miniszterelnökként, mert túl korán, túl gyorsan, igazi tapasztalatok nélkül került a kormányfői székbe. Ráadásul a rafinált, mindenre elszánt ellenzék mellett – amely őt nem ellenfélnek, de kimondottan ellenségnek tekintette – a saját pártjának vezetői is folyamatosan azzal voltak elfoglalva, hogyan tudnák mihamarabb kiebrudalni a parvenü miniszterelnököt a szocialista elitből. Hogy mekkora hatásfokú volt ez az „együttműködés”, azt jól mutatja, hogy még ma is gyakran egyszerre hallani politikusok, újságírók, elemzők szájából, hogy Gyurcsánynak és Orbánnak is mennie kell! Ami ostobaság, hiszen Orbán nyilván nem fog menni – Gyurcsány pedig nyilván nem fog jönni már.”

gepnarancs.hu