h i r d e t é s

Példátlan szigort ígérnek Rogánék

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Példátlan szigort ígérnek Rogánék

2015. március 23. - 13:00
0 komment

Rogán Antal közlése szerint a brókercégeket érintő pénzügyi csőddel kapcsolatos eljárásra nagyon szigorú törvényjavaslatot fogalmazott meg a Fidesz, hasonlóra Magyarországon még nem volt példa.

A vagyoni elzárást is szorgalmazó javaslat benyújtásával egy időben Tarsoly Csaba, milliárdos Quaestor-vezér eltűnéséről is felröppentek hírek. - írja az mno.hu

A Fidesz frakcióvezetője hétfő reggel az M1 hírcsatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is beszélt a törvényjavaslatról. Közölte: képviselőtársaival délután nyújtja be az Országgyűlésnek a javaslatot, amely egyebek között rögzíti, hogy nemcsak a csalásban közvetlenül érintett cég, hanem a teljes vállalatcsoport vagyonát zár alá kell venni. Rendelkezik továbbá arról, hogy azoknak a vezetőknek, tulajdonosoknak a vagyonát is zárolni kell, akik a csalások előkészítésében részt vehettek. Ez vonatkozik a céget jegyző vezetőkre, a csalások óta eltelt időszakban meghatározó tulajdonosokra, az igazgatótanács tagjaira, a felügyelőbizottság tagjaira és a könyvvizsgálókra is – ismertette.

Tízmilliókat követelnek a brókercégek

Ahogy azt korábban megírtuk, soha nem láttak még annyi pénzt a brókercégek ügyfelei, amennyit be kellene fizetniük, hogy fedezze a veszteségeiket. A korábbi tőkéjük tízszeresét is követelhetik tőlük.Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy a botrányban érintett cégek esetében jogos a követelés.

A vagyoni elzárást támogatják

A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy a brókercégeknél csak a bűnvádi eljárás végén lehet vagyoni elzárást elrendelni, ha a bűnösségre vonatkozóan legalább a gyanúsítás megtörtént. Ezért egy olyan passzust is betesznek a javaslatba, amelyet a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni lehet – mondta Rogán Antal, konkrét példaként említve a Buda-Casht és a Quaestort.

Kifejtette: e passzus értelmében megvizsgálják, hogy az elmúlt hetekben milyen céges-, illetve magánvagyon-átruházás történt, és megnézik, hogy ez valódi gazdasági cselekmény volt-e. Ha kiderül, hogy az átruházás ingyen vagy valamilyen komolytalan összegért történt, akkor a semmisség elve szerint kell eljárni, és az átruházott vagyont is zárolni fogják. „Nem engedjük a felelősöket elmenekülni, sem a vagyont kimenekíteni” – szögezte le Rogán Antal.

Az ellenzék támogatását kérik

A politikus az M1 hírcsatornán azt mondta: a javaslatot hétfő délután fogják benyújtani, a gazdasági bizottság kedd reggel tárgyalja. A csütörtöki házbizottsági ülésen pedig az ellenzék támogatását kérik a házszabálytól eltéréshez, mert – mint kifejtette – akkor lehet hatékonyan eljárni, ha a parlament március 30–31-ei ülésén elfogadják a javaslatot.

A Quaestor elnök-vezérigazgatója mindent tagad

Tarsoly Csaba jogi képviselője visszautasította a hétfőn megjelent sajtóhíreket, melyek szerint az elnök-vezérigazgató mindent összepakolt volna, és ismeretlen helyre távozott luxusvillájából. Ahogy arról a Blikk írt: „a becsődölt Quaestor milliárdos tulajdonosát napok óta nem látták budai házánál”. Egy környékbeli szavait idézve hozzátették: „három teherautó állt Tarsolyé k háza előtt, és lázasan pakoltak. Mintha költözködtek volna.”

„Egy árva szó sem igaz” abból, hogy Tarsoly Csaba eltűnt volna, a Quaestor vezetőjét eddig háromszor hallgatta ki a felügyelet, s minden kérdésre igyekszik kimerítő választ adni – közölte Papp Gábor. Kijelentette: Tarsoly minden erejével azon van, hogy az ügyfeleket a lehető legkevesebb kár érje.

Péntektől kezdőik a Kártalanítás

Azok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben, péntektől egy évig nyújthatják bekártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva). Az alap a kártalanításra jogosult befektető részére legfeljebb húszezer eurót fizethet kártalanításként.

 

mno.hu (Fotó: nol.hu)