h i r d e t é s

Pert indítanak a kormány ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pert indítanak a kormány ellen

2019. július 24. - 07:48

Fogalma sincs a kormánynak, hány családtól tagadták meg az otthonápolási díjat, ezért pert indít az Emberi Erőforrás Minisztériuma ellen Ungár Péter, miután közérdekű adatigénylése nyomán sem volt hajlandó megadni a szaktárca a 2019. január 1-én bevezetett gyermekek otthongondozási díját (GYOD) érintő adatokat – írja az Index.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere - Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kormány simán leszavazta Ungár javaslatát, amely szerint minden otthonápolási díjat 100 ezer forintra emeltek volna. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a június 27-i kormányinfón a döntést egyrészt azzal indokolta, hogy az emelésnek nincsenek meg a feltételei a költségvetésben, másrészt azzal, hogy nehéz kiszűrni az igénylés során tapasztalt visszaéléseket. De azt már nem árulták el, hány ilyenről tudnak.

Mivel az LMP-s képviselő Kásler Miklóshoz intézett kérdéseire nem kapott választ az Emmitől múlt héten, ezért úgy döntött, hogy közérdekű adatigényléssel is próbálkozik. Az Emmi azonban csak azt árulta el, hogy az év elejétől május 31-ig hány családnál találták jogosnak a kérelmet GYOD-ra. Az elutasított kérelmek számát viszont nem árulták el. Ezért fordult utolsó lehetőségként bírósághoz Ungár.

A kormánynak jó oka van titkolózni, ugyanis a GYOD feltételrendszerét úgy alakította ki a kormány, hogy attól az autista vagy Down-szindrómás gyerekek szülei könnyen eleshetnek. Ugyanis elég, ha egy gyerek tud önállóan enni, WC-re menni vagy felöltözni, már nem is jár utána a gyermekgondozási díj. 

Rétvári Bence Emmi-államtitkár is elismerte, hogy kimaradhattak az autisták a támogatotti körből, ezért azt ígérte, hogy felülvizsgálják a szempontrendszert.

A GYOD-ot idén január 1-től a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók szülők igényelhetik, összege havi bruttó 100 ezer forint. A díjra az jogosult, aki olyan vér szerinti vagy örökbefogadott gyerekről gondoskodik otthon, aki súlyos fogyatékossága miatt nem tudja saját magát ellátni. Az otthongondozás időtartama beleszámít a nyugdíjba. (24.hu)