h i r d e t é s

Pert nyertek a BKK ellen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Pert nyertek a BKK ellen

2018. november 30. - 16:49

Jogerősen pert nyert a Dabóczi Kálmán által vezetett BKK ellen a Közlekedő Tömeg Egyesület, ennek értelmében maradéktalanul ki kell, hogy adják az éjszakai járatok több évnyi utasforgalmi adatait, olvasható az egyesület pénteki közleményében.

Forrás: MTI

A Közlekedő Tömeg Egyesület 2017-ben megelégelte, hogy a szolgáltatások fejlesztésére hivatott BKK érdemi változtatást nem valósít meg a fontos és népszerű éjszakai szolgáltatásán, ezért úgy döntött, hogy fejlesztési javaslatot dolgoz ki az évek óta változatlan és egyre zsúfoltabb éjszakaibusz-hálózatra

– fogalmaztak.

Ennek megalapozásához kikérték a jelenlegi járatok utasszámait a BKK-tól.

A BKK jogszerűtlenül megtagadta a közérdekű adatok kiadását, így először az adatvédelmi hatósághoz fordultunk. A NAIH a Közlekedő Tömeg Egyesületnek adott igazat, azonban a BKK továbbra is visszatartotta az adatokat. Más választásunk nem lévén, ekkor pert indítottunk a fővárosi közlekedésszervező ellen.

A pert első fokon, és a jogerős ítélet szerint másodfokon is megnyerték, így az adatokat 15 napon belül át kell adniuk a Közlekedő Tömeg Egyesület részére. (24.hu)