h i r d e t é s

Pilótajáték okozta a Buda-Cash vesztét?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Pilótajáték okozta a Buda-Cash vesztét?

2015. február 25. - 20:44
0 komment

Megneszelhették a Buda-Cash tulajdonosai, vezetői a velük szembeni hatósági fellépést.

Egy nappal azelőtt, hogy a készenléti rendőrség lerohanta a brókerház fővárosi, Ménesi úti központját, ismeretlen személyek megpróbáltak rendbe tenni, eltüntetni mindent, amit lehetett – közölték szemtanúk a HVG-vel.

Régóta pilótajátékot játszottak, most azonban olyan pénzhez nyúltak, amihez nem kellett volna – a hetilap informátorai szerint emiatt volt kénytelen az MNB hirtelen bezárni a Buda-Casht és annak négy leánybankját, s azok élére felügyeleti biztosokat kinevezni. Azóta  a rendőrség házkutatást tartott, s elkezdték a cégvezetők – egyelőre tanúkénti – meghallgatását.

Bár a brókerház nyilvántartásait már 15 éve szabálytalannak minősítette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amiért félmillió forintos bírságot is kivetett, s azt követően is éveken át egymást érték a szabálytalanságok, az MNB csak most szembesült azzal, hogy a Buda-Cash valótlan adatszolgáltatása miatt 100 milliárd forintról nem tud elszámolni.

 

hvg.hu