Pofán vágott egy katolikus pap, jogosan!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pofán vágott egy katolikus pap, jogosan!

2017. április 08. - 16:18

Mikor 11 éves voltam, a falumban az utcán menve, mai szóhasználattal, beszóltam egy közel két méteres katolikus papnak, aki szivarozott, abban a pillanatban kaptam egy óriási pofont úgy, hogy helyben szaltóztam. 

Igaza volt, sem neki, sem a hivatalának, nem adtam meg a tiszteletet.

Azt azonban nem fogadom el, hogy ugyan ezt egy református megtegye, igaz nem fizikailag, csak verbálisan.

Balog pofán vág, nem tudom milyen okból csak úgy egyszerűen, mindenkit, aki a szabadságról másként gondolkodik, mint ő. Egy igazi, mindent tudó református pap, akitől már a nagyapám is óvott. Ő nem volt istenhívő, pedig 1901-ben születet, nem is temette pap, elment csak úgy civilen. Neki volt a mondása, hogy a tudod fiam ezek a katolikusok, okosak tanultak és csak akkor rosszak, ha muszáj nekik, ezek tudnak teremteni, birtokaik rendben vannak, meg igazán tudtak élni, nem vetették meg az élet szépségeit. Azonban a reformátusok, nem ismerték a bűnbocsánatot, konokok és igazi kisstílű bosszúállók, kerüld őket.

Az első igazi beköszönést arról, hogy milyenek Tőkéstől kaptam vagy 18 éve Erdélyben, szépet nem tudok írni, rosszat meg nem akarok, de nagyon hasonlított ahhoz amit Balog a CEU-val kapcsolatban előadott.
„Ebben a formában nem szeretnénk, ha a Central European University tovább működne” – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A tárcavezető szerint nem kell kertelni, ezt ki kell mondani.

Ki ez az eltévedt lelkipásztor, aki töredékét tudja a világról annak, amit a CEU-n tanítanak, az igaz, a világ Ózdról olyannak látszik, mint ahogy erről Balog nyilatkozik. Azonban a világ nagyon más lett, benne csak Balog miniszter nem változott, nyomatja ezt a szellemi törpe dumát és megpróbálja kisámfázni tudatlansággal Orbán hatalmát.

Címkék: