h i r d e t é s

Polt Péter nagyon elégedett az ügyészség teljesítményével

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Polt Péter nagyon elégedett az ügyészség teljesítményével

2020. október 07. - 12:59

Az ügyészség szerinte a törvények iránt elkötelezetten, magas színvonalon dolgozva ért el elismerésre méltó eredményeket 2019-ben.

Polt Péter legfőbb ügyész - Forrás: ugyeszseg.hu

Benyújtotta a 2019-es vádhatósági beszámolót az országgyűlésnek Polt Péter legfőbb ügyész. Ennek apropóján videóüzenetben és sajtóközleményben is közölte a legfontosabb megállapításokat. 

A sikerek és a javulás ecsetelésén túl kritizálta a bíróságokat is: azt vette észre, esetenként enyhe az ítélkezési gyakorlat, ezért többször kellett fellebbezni súlyosbításért.

Utóbbiak eredményessége is javult az utóbbi évben. Hangsúlyozta, a magyar ügyészség 2015 és 2019 között az uniós átlagot (39 %) lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 47 %- ában emelt vádat.

Ha már a bíróságok enyhének talált ítélkezési gyakorlata: megvan az esély rá, hogy Polt Péter észrevételei termékenyebb talajra hullanak. Mint a Népszava is beszámolt róla, a Fidesz azt a Varga Zsolt Andrást ültetné a Kúria elnöki székébe, akinek ítélkezési gyakorlata sincs. Ráadásul karrierje a legfőbb ügyész vezetőjéhez kötődik, akinek sokáig a helyettese is volt. (nepszava.hu)