Portikkal szembesítené a bíróság Rogánt
A csütörtökön kezdődött személyiségi jogi per egyik eleme lenne a következő tárgyaláson a bíróság elgondolása szerint Portik Tamás és Rogán Antal szembesítése is.
A bíróság szerint Portik véleményét is meg kellene hallgatni, hogy közelebb kerüljenek annak kérdéséhez, volt-e valaha üzleti kapcsolat közte és a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat között.
A személyiségi jogi pert Rogán kezdeményezte, amikor is feljelentette Juhász Pétert, aki szerinte valótlanságokat állított egy internetes bejegyzéssorozatban, ahol azt sugallta, hogy Rogán szoros kapcsolatban áll a maffiával, s nem csupán magánemberként, hanem mint Fideszes önkormányzati képviselő is.
Rogán Antal 1 millió forintos sérelemdíjat szeretne fizettetni Juhásszal, hiszen úgy érzi, teljesen jogtalanul feketíti a nevét, személyét és az általa képviselt tisztségviselői pozíciót.
Juhász azt mondta, izgalmas eredményekkel kecsegtethetne egy szembesítés, melynek során Portik mesélhetne róla, hogy kedvezményezettje volt-e a nevezett belvárosi ingatlanügyletnek, avagy sem. Az előzetesben lévő Portikot tanúként igazmondási kötelezettség terhelné, így a remények szerint valódi eredménnyel járna egy szembesítés.
Rogán Antal mindent egy lapra tett fel. A feljelentésből kibontakozó ügy során, ha igazára derül fény, komoly mértékben használhatja fel az ügy eredményeit a manapság egyre sűrűbb támadások elleni védelemre. Azonban, ha ennek ellenkezőjére derül fény, talán politikai pályafutásától is elbúcsúzhat.
A szembesítés alapvetően annak kiderítésére irányulna, hogy egyáltalán ismerik-e egymást Rogán és Portik. Ugyanis Rogán ennek ellenkezőjét jelentette ki nemrégiben, fokozván érintetlenségét Portik ügyében.
A Fidesz frakcióvezetője nem jelent meg a tárgyaláson, ellenben két órával korábban egy másik, lényegében ugyanilyen ügyben a bíróságon tartózkodott. Ott Gulyás József ellen indult személyiségi jogi per, s Rogán a beszámolók szerint a tárgyaláson hosszasan fejtegette, hogy mennyire súlyosan érintik őt az ilyen és ehhez hasonló, alaptalan vádak, melyekkel lényegében a bűnözők sorába igyekeznek őt besorolni, a lehető legtöbb médiaeszközzel és nyilatkozattal.