Prograce programozó verseny középiskolásoknak és egyetemistáknak
Ismét tehetségeket keres és karol fel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, együttműködve a piac szereplőivel.
Programozó verseny középiskolásoknak és egyetemistáknak a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar szervezésében. Az első Prograce 2016-ban került megrendezésre. Akkor még csak 9 helyi csapat részvételével zajlott a megmérettetés, mára azonban országos versennyé nőtte ki magát. Idén 20 csapat indul.
A versenyen középiskolások és egyetemisták egyaránt részt vesznek. A versenyt figyelemmel kísérik az informatikai piac jelentősebb szereplői, akik ajándékokkal, felajánlásokkal támogatják azt. Egyúttal érdeklődéssel követik a verseny alakulását, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legjobbakat magukhoz csábítsák. Bízunk benne, hogy az informatikus, programozó pályára történő ráhangolást a versenyfeladatokon túl, az értékes nyeremények és ajándékok is elősegítik.
A verseny weblapja: https://prograce.hu
Időpontja: 2019. december 7. (szombat) 09:00-19:00
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, 7624 Pécs, Boszorkány út 2.
Megnyitó: 09:00, A010-es terem
Díjátadó: 18:00, A010-es terem
A verseny számokban:
- 20 csapat jelentkezett, csapatonként 2-3 fővel az egész országból (összesen 54 versenyző)
- minden résztvevő 24 évnél fiatalabb, ez a jelentkezés feltétele is volt egyben
- a versenynek összesen 12 szponzora van, a felajánlott nyeremények összértéke meghaladja az 1 millió forintot
- egész napos verseny, reggel 9-től este 17-ig zajlik a megmérettetés
- napközben teljes ellátást kapnak a versenyzők (3x étkezés + korlátlan ital, kávé fogyasztása)