Programfolyammal várják februárban is a látogatókat!
Jó böngészést!
2018. február
Jelmagyarázat: M – minden korosztály számára, F – felnőtteknek, D - diákoknak,
GY – gyerekeknek, CS – családoknak, NY - nyugdíjasoknak
D, F, NY
február 1., csütörtök és 2., péntek 18.00
Stílusparódiák II.
Akik kedvelik a tartalmas nevettetést, szívesen bolyonganak az irodalom és a színház aurájában, azoknak ajánljuk a Stílusparódiák című pódium estet, melyet Karinthy Frigyes, Kálnoky László, Tabi László (és még sokan mások) paródiáiból állított színpadra Zsolnai Gábor.
Közreműködnek: Andai Kati, Hegedűs Miklós, Kertész Péter, Kovács Kriszta, Rácz Ferenc, Zsolnai Júlia
Zongorán kísér: Zsolnai Péter
A belépés díjtalan!
Helyszín: Újlipótvárosi Klub-Galéria
D, F, NY
PénteK13
február 2., péntek 19.30-22.30
MYDROS Görög Táncház
Minden hónap első péntekén 18.30-tól tánctanítással, majd 19.30-tól fergeteges táncházzal várja az érdeklődőket a nagy sikerű MYDROS Táncház. 2001-ben alapították görög és magyar fiatalok az együttest, hogy megoszthassák mindenkivel azt az örömöt, amit a görög zene és tánc ad nekik gyermekkoruk óta. Az elmúlt 16 évben több mint ezer alkalommal léptek színpadra, zenéltek táncházakban, több mint 300 számból álló repertoárjukkal.
Belépődíj: felnőtteknek 1200 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft
XIII. Kerületi kártyával 10% kedvezményt biztosítunk a helyszínen a belépőjegy árából.
A kedvezmények nem összevonhatóak!
Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
M
február 3., szombat 10.00-17.00
XIII. Kerületi Civil Szervezetek Napja
Szervezők: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat és XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. SKult13 divízió
A rendezvény védnöke: Dr. Tóth József polgármester
A RaM - Radnóti Miklós Művelődési Központ ad otthont ebben az évben is a Civil napnak. A szervezetek a RaM Colosseum területén és a körfolyosón, standokon prospektusok, képek, tablók, kisebb tárgyak, elektronikus megoldások formájában mutatják be tevékenységüket, közülük néhányan interaktív workshopot is tartanak kreatív tanulás, környezetvédelem és ügyességi játékok témakörben. Helyet kapnak a rendezvényen a régebbi idők kismesterségei is. A Civil Napon nyitjuk meg 2018. talán egyik legkülönlegesebb kiállítását Hungarikonok a XIII. kerületben címmel, melyet a XIII. Kerület 80. születésnapja alkalmából állítottunk össze. A kiállított kortárs műtárgyakkal a XIII. Kerület díszpolgárai előtt tisztelegnek korunk művészei. A civil szolgáltatók ingyenes egészségügyi mérésekkel, tanácsadással várják a kerületi lakosokat. A művészeti tevékenységet folytató szervezetek pedig a gálaműsor alkalmával lépnek fel a színpadon. A civil szakmai fórum „Miben segít még a Cégkapun keresztüli regisztráció a szervezeteknek?”címmel nyújt segítséget a civileknek.
A belépés díjtalan!
Információ: Szalkai Lajos +36 30 453 4264, [email protected]
Helyszín: RaM - Radnóti Miklós Művelődési Központ
GY, CS
február 4., vasárnap 11.00
Rémusz bácsi
Bábos kalandozás egy részben a Holdvilág Kamaraszínház és a Batyu Színház koprodukciójában, a Holdvilág Kamaraszínház szervezésében 4 éven felülieknek
Történetünk főhőse egy gyerkőc, aki gyakran unatkozik, mert szülei sokat dolgoznak, s nincs idejük rá. A gyerkőc el-elcsatangol, és egy nap bekukkant a szomszéd ezermesterhez, Rémusz bácsihoz, aki nem fogy ki a mesékből. Hát csoda, hogy a gyerkőc állandó vendég lesz nála?!
Rendező: Koltai Judit
Belépődíj: gyerekeknek 10 éves korig 1350 Ft, 10-14 éves korig 1500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1700 Ft, felnőtteknek 1850 Ft, csoportos jegy 10 főtől 1150 Ft/fő, 14 éves kortól 1350 Ft
A Holdvilág Kamaraszínház előadásaira jegy- és bérletárusítás a helyszínen szerdánként 15.30-19.30-ig vagy az előadások előtt!
Foglalás: +36 1 401 0070, +36 1 405 8759, [email protected]
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
NY
február 6., kedd 13.30
Nyugdíjas filmklub
Gran Torino
Magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 116 perc, 2008.
Főszereőlő és rendező: Clint Eastwood
Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a féri féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét.
A belépés díjtalan!
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
F
február 7., szerda 17.00
Civil Kerekasztal – civil szervezetek képviselőinek összejövetele
A Vital Cities (Vitális Városok) bemutatása - a kerület részvétele egy európai projektben, amelybe a civilek is bekapcsolódhatnak.
A részvétel díjtalan!
Információ: Szalkai Lajos +36 30 453 4264, [email protected]
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
D, F, NY
PénteK13-Z13
február 9., péntek 19.00
Wolf Kati - Akusztik Koncert
A rendkívül sikeres énekesnő, zeneszerző édesapja mellett gyermekkorától szívta magába a zenét, és a 2011-es, emlékezetes Eurovíziós szereplése óta, „Szerelem miért múlsz” című slágerével országosan ismertté, és közkedveltté vált. 2015-ös Adventi koncertje után ismét az AJAMK színpadán csodálhatjuk meg tehetségét és kivételes énekhangját, zenekara kíséretével.
Belépődíj: Elővételben: felnőtteknek 2400 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1800 Ft, A program napján egységesen: 3000 Ft
XIII. Kerületi Kártyával 10% kedvezményt biztosítunk a helyszínen a belépőjegy árából.
A kedvezmények nem összevonhatóak!
Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
GY, CS
február 11., vasárnap 11.00
február 15., csütörtök 10.00
Segítség, ember!
Mesejáték két részben a Holdvilág Kamaraszínház előadásában, 4 éves kortól
Kisfiú hősünk, Ember Elek nagyon szereti az állatokat, csak az a kérdés, jól szereti-e őket? Elek védencei bírósági tárgyalásra idézik meg kicsiny gazdájukat. Szerencsére ennek a pernek nem lesz vesztese. Állatmese nagyon is emberi nyelven!
Rendező: Koltai Judit
Belépődíj: gyerekeknek 10 éves korig 1350 Ft, 10-14 éves korig 1500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1700 Ft, felnőtteknek 1850 Ft, csoportos jegy 10 főtől 1150 Ft/fő, 14 éves kortól 1350 Ft
A Holdvilág Kamaraszínház előadásaira jegy- és bérletárusítás a helyszínen szerdánként 15.30-19.30-ig vagy az előadások előtt!
Foglalás: +36 1 401 0070, +36 1 405 8759, [email protected]
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
D, F, NY
PénteK13
február 16., péntek 19.00
Szendi Gábor pszichológus előadása
Értelmes szenvedés – a boldogság
Szendi Gábor előadásában arról beszél, hogy a fogyasztói társadalom által ígért anyagi boldogság – még ha sikerül is elérnünk – homokként folyik ki az ujjaink közül. A valódi boldogság ugyanis szinte mindig küzdelemmel, verejtékkel, nyugtalansággal jár: az érzést a remény és a kétség közti hányódás, a kudarcok és a sikerek, a meg nem értettség és az elismertség, a kitaszítottság és az elfogadottság váltakozása jellemzi. A boldogság valójában ott él mindannyiunkban, csak fel kell ismernünk, és meg kell tanulnunk élni vele. Szendi leás a boldogság ősi gyökereihez, és az agykutatás, a genetika és az antropológia eredményeire támaszkodva bizonyítja, hogy az igazi boldogság a saját küldetésünk felismerését, a sorsunkban rejlő lehetőségek kibontásáért vállalt felelősséget, és a minket éltető közösséghez való hazatalálást jelenti. Soha nem késő tehát visszanyúlni a bennünk élő lehetőségekhez, hiszen agyunkba égve ott él a boldogság ősi, eredeti képe. Lehet, hogy Ön is boldog, csak nem tud róla?
Belépődíj: Elővételben: felnőtteknek 1600 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 Ft, A program napján egységesen: 2000 Ft
XIII. Kerületi Kártyával 10% kedvezményt biztosítunk a helyszínen a belépőjegy árából.
A kedvezmények nem összevonhatóak!
Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
GY, CS
február 18., vasárnap 11.00
Mesemalac
Játék a padláson tárgyakkal, bábokkal, gyerekekkel a Batyu Színház előadásában 1 részben, a Holdvilág Kamaraszínház szervezésében 3 éves kortól
Két testvér, Lili és Lali felszökik a Nagyi padlására. A régi, poros tárgyak életre kelnek játékuktól. Párna, esernyő, bőrönd, fűrész mind-mind segítségükre lesz a mese alakulásában, akárcsak a bátrabb szülők és a gyerekek! A három kismalac és a farkas című népmese verses változatát írta és az előadást rendezte Albert Péter.
Belépődíj: gyerekeknek 10 éves korig 1350 Ft, 10-14 éves korig 1500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1700 Ft, felnőtteknek 1850 Ft, csoportos jegy 10 főtől 1150 Ft/fő, 14 éves kortól 1350 Ft
A Holdvilág Kamaraszínház előadásaira jegy- és bérletárusítás a helyszínen szerdánként 15.30-19.30-ig vagy az előadások előtt!
Foglalás: +36 1 401 0070, +36 1 405 8759, [email protected]
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
NY
február 20., kedd 13.30
Nyugdíjas filmklub
Folyó szeli ketté
Magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 123 perc, 1992.
Főszereplők: Brad Pitt, Craig Sheffer. Rendező: Robert Redford
A századfordulón, Montana vadregényes tájain, két ifjú fivér bontogatta szárnyait. Az idősebbik, a komoly és művelt Norman minden vágya, hogy író legyen, míg öccse, a forrófejű Paul inkább gyengéinek, a csinos lányoknak és a szerencsejátéknak hódol. Összeköti azonban őket az apjuktól, a vasszigorú lelkésztől tanult szinte misztikus szenvedély: a műlegyes horgászás az érintetlen és vad Big Blackfoot folyón, amely voltaképpen saját reményeik és félelmeik tükörképe.
A belépés díjtalan!
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
GY, CS
február 21., szerda 10.00
Mátyás király és a cinkotai kántor
Zenés, énekes színpadi játék 2 részben, a Holdvilág Kamaraszínház előadásában5 éves kortól
Sokan ismerik a mese alapját, mely rávilágít királyunk emberi, s uralkodói nagyságára is. Mátyás ebben a mesében is álruhában járja az országot, ahogy azt oly’ gyakran szokta volt. Most épp’ Cinkotára látogat deákként, s meg sem áll a kocsmahivatalig. Keresvén a helyi papot, a kántorral akad össze. Szokásához híven, uralkodónk kérdéseivel teszi próbára e jeles férfiút. A próba túl jól sikerül, ám Mátyás király, ahelyett, hogy megharagudna az éles eszű
kántorra, aki csaknem túljárt eszén, megjutalmazza őt. De úgy ám! Ezek ilyen idők voltak. Rendező: Koltai Judit
Belépődíj: gyerekeknek 10 éves korig 1350 Ft, 10-14 éves korig 1500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1700 Ft, felnőtteknek 1850 Ft, csoportos jegy 10 főtől 1150 Ft/fő, 14 éves kortól 1350 Ft
A Holdvilág Kamaraszínház előadásaira jegy- és bérletárusítás a helyszínen szerdánként 15.30-19.30-ig vagy az előadások előtt!
Foglalás: +36 1 401 0070, +36 1 405 8759, [email protected]
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
D, F, NY
PénteK13-A13 Színház
február 23., péntek 19.00
Johnnie Mortimer - Brian Cooke: Pasik a pácban
Zenés vígjáték két részben a GERGELY THEÁTER előadásában
Mildred és George 15 éves házassági évfordulójuk alkalmából egy röpke tengerparti nyaralásra készülnek, ám a minden tekintetben „kocka” férj vonakodik az utazástól. Ő inkább otthon maradna a könyveivel, meccset nézne, vagy például jókat enne. Kisvártatva megérkezik Mildred nővére Ethel, akiről kiderül, hogy csúnyán összeveszett férjével, a csélcsap Humphreyvel. A testvérek – egymást hergelve és felbátorítva - szövetségre lépnek a két lehetetlen alak – azaz férjeik – ellen: és ők utaznak el a tengerpartra, egy laza hétvégére. Az itthon hagyott „urakat” sem kell félteni: kihasználva a helyzetet, belevetik magukat a londoni éjszakába és két fiatal szépséggel, Jenniferrel és Shirleyvel térnek vissza a lakásba, egy görbe és buja este reményében. De az éjszaka nem várt fordulatokat-bonyodalmakat tartogat, s így a két pasi igen nagy pácba kerül.
Magyarországi ősbemutató! Szereplők: Csomor Csilla, R. Kárpáti Péter, Rátonyi Hajni, Buch Tibor, Házi Anita, Némedi-Varga Tímea, zeneszerző: Szolnoki Péter, rendező: Gergely Róbert
Belépődíj: Elővételben: felnőtteknek 2000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1600 Ft, A program napján egységesen: 2500 Ft
XIII. Kerületi Kártyával 10% kedvezményt biztosítunk a helyszínen a belépőjegy árából.
A kedvezmények nem összevonhatóak!
Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
GY, CS
február 25., vasárnap 11.00
Csipkerózsika
Mese balett 1 részben a VSG Kamara balett előadásában, a Holdvilág Kamaraszínház szervezésében, 5 éves kortól
A népszerű Grimm-mese alapján született látványos zenés-táncos előadásban többek között feltűnik egy vicces udvari bolond, egy gonosz tündér, a gyönyörű és kedves Csipkerózsika, no és természetesen a daliás herceg is. Az előadás további különlegessége, hogy egyes jelenetek a nézőtéren a közönség bevonásával interaktívan zajlanak.
Koreográfus-rendező: Vass Sándor