h i r d e t é s

Putyinkritikus egykori orosz képviselőt lőttek agyon Ukrajnában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Putyinkritikus egykori orosz képviselőt lőttek agyon Ukrajnában

2017. március 23. - 18:40

Gyenyisz Voronyenkov az orosz parlament képviselője volt a kommunista párt színeiben egészen tavalyig, amikor is Ukrajnába disszidált, sőt, még az állampolgárságot is megkapta. Ma pedig fényes nappal lelőtték Kijevben. - írja a nyugat.hu.

Fotó: cnn; Forrás: nyugat.hu

Voronyenkov feleségével együtt élesen kritizálta Vlagyimir Putyint, egy egészen friss, februári rádióinterjúban pedig a Krím 2014-es orosz megszállását hibának minősítette - noha korábban támogatta azt, de mint utóbb elmondta, azt politikai nyomásra tette. Állításuk szerint az orosz titkosszolgálatok üldözése miatt kényszerültek Ukrajnába menekülni. Az orosz állam által támogatott Sputnik News hírcsatorna (amit, mint tudjuk, a magyar közmédia is előszeretettel szemléz) szerint persze a politikus csupán egy ellene folytatott nyomozás elől próbált elslisszolni.

Voronyenkov gyilkosa is megsebesült egyébként, belé a politikus testőre ereszthetett golyót. Petro Porosenko ukrán elnök a gyilkosság kapcsán "állami terrorizmust" emlegetett, amit szerinte az orosz hatóságok követtek el.

A lelőtt politikus a Guardian szerint egyébként épp tanúskodni tervezett Viktor Janukovics korábbi oroszbarát - a Majdan téri felkelés után Moszkvába menekült - ukrán elnök ellen egy bírósági eljárásban. A zavargások folyománya volt ugye a Krím erőszakos annektálása az oroszok által. Időközben ukrán elöljárók is úgy nevezték a mai gyilkosságot, mint tipikus kreml-i bosszút.

(CNN / Reuters / Guardian)

nyugat.hu