Puzsér és az ő ultimátuma
Megmérték Puzsért is Budapesten, nem tetszenek neki az eredmények
„Előválasztás után, előválasztás előtt?” címmel tartott konferenciát a Republikon Intézet, melynek második felében a Závecz Research ügyvezető igazgatója, Závecz Tibor beszélt a voksolásról. A szakember szerint a belengetett, de még azóta sem biztos második fordulóban sem Puzsér Róbert LMP-által támogatott független jelöltnek, sem a liberális Sermer Ádámnak nincs esélye Karácsony Gergellyel, az első kör győztesével szemben. A Puzsér-problémát ugyanakkor Závecz szerint kezelni kell.
„Ha elindul a publicista, akkor Karácsony nem biztos győzelmét Tarlós ellen biztos vereséggé fogja formálni”
– jelentette ki.
Most Puzsér Róbert a Facebook-oldalán tett közzé egy erős hangvételű bejegyzést, melyben „ultimátumot” adott, azt írta:
„Jelzem Závecz Tibornak, hogy ha még egyszer meghallom, hogy megpróbál egy demokratikus választást befolyásolni, akkor nem veszek részt semmiféle előválasztáson.”
Szerinte még el sem kezdődött a kampánya, még be sem mutatta a programját, még egyetlen vita sem zajlott Karácsony Gergely és közte „és Závecz Tibor máris az alávaló hazugságaira hivatkozva zsarolja a közvéleményt”.
Centerkeszántó polgármesteri aspiránsa szájából is méltatlan lenne az a kisgyerekes, sértődött és káromkodós hiszti, amit Puzsér megenged magának. Lehet, hogy jót tenne személyének, ha a következő öt évet azzal töltené, hogy sétál Budapesten - de nyitott szájjal és csendben, hagy járja át a huzat a száját:
„Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon, aztán ha a budapestiek már ismerik a programomat, majd akkor ismertesse, mit kutatott ki! Karácsony Gergelyt jól ismerik a budapestiek, és láthatóan nem akarják – megtapasztalták, hogy minden szava hazugság. Nyilvánvaló, hogy velem szemben is van bennük szkepszis, mert félnek az ismeretlentől. Karácsony alkalmatlanságán nem lehet változtatni, a velem szemben táplált fenntartásokon azonban igen. Már ha Závecz Tibor meg a hozzá hasonló közvéleménybefolyásolók ezt engedik. Ha pedig nem, akkor nem lesz előválasztás. Na, ez az ultimátum hogy tetszik?”
– tette fel a kérdést.