Quaestor - DK: Orbánnak és Matolcsynak saját vagyonával kell felelnie a csődért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Quaestor - DK: Orbánnak és Matolcsynak saját vagyonával kell felelnie a csődért

2015. március 30. - 14:04
0 komment

A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.

"Vannak olyan személyek, akik államigazgatási tevékenységi körben" hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Quaestorral kapcsolatos helyzet kialakuljon - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László, az ellenzéki párt alelnöke. A független képviselő közölte, olyan módosító javaslatot készítettek, amely szerint Orbán Viktor kormányfőnek Matolcsy György jegybankelnöknek saját vagyonukkal kell felelniük a Quaestor csődjéért.

A politikus azt mondta, az ügy károsultjainak kezdettől fogva azzal kellett szembesülniük, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy kibújjon a felelősség alól.

A Fidesz egy "látvány-törvénytervezetet" nyújtott be, amivel megpróbálja elfedni, amit az elmúlt hetekben elmulasztottak - jelentette ki Varju László aki szerint a javaslat nem tesz meg mindent azért, hogy a felügyeleti oldal korán tudjon figyelmeztetni, nem tesz a bennfentes tevékenység hatékonyabb szabályozásáért és nem ad választ a közpénzek külső kihelyezésére. Hozzátette: olyan széles körű hatósági jogosítvány kialakítása, mint ami az előterjesztésben szerepel, az egész vállalkozói szektort veszélyezteti.

 

MTI (Fotó: nepszava.hu)