h i r d e t é s

Rajtaütés és letartóztatás az egyik nagy magyar reklámcégnél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Rajtaütés és letartóztatás az egyik nagy magyar reklámcégnél

2021. április 18. - 07:34

 

Rajtaütéses akcióval tartóztatták le áfacsalás gyanújával az egyik legnagyobb hazai reklámügynökség, a HPS két alapítóját.

A kép illusztráció! - Forrás: police.hu

Media1.hu információi szerint a nyomozók április 14-én, szerdán, egy országos akció részeként vitték el P. Gergelyt és M. Zitát, a HPS Csoport két alapítóját.

Az ismert hazai rendezvény-, reklám-, és pr-ügynökségi csoportnál házkutatást is tartottak és bankszámlákat is zároltak. Az érintettek jelenleg a HPS Group Kft.-vel azonos székhelycímre bejegyzett HPS Trade Kft. vezetői, rajtuk kívül a HPS Trade Kft. könyvelőjét is elvitték.

A nyomozók szerint nagy összegű fiktív számlákat fogadtak be egy bűnszervezettől. A bűnszervezet által kiállított áfás számlák befogadói, az úgynevezett haszonhúzók között található őrző-védő és takarító cég is.

A lap úgy tudja, az érintettek azóta is őrizetben vannak, sőt a bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán a mai napon elrendelte a letartóztatásukat. A bíróság hosszú tárgyalás után döntött az ügyben az érintettek ügyében pénteken a letartóztatásokról.

A HPS Group folytatja a munkát, hangsúlyozzák, hogy két különálló cégről van szó, hiába van közös honlapjuk és azonos székhelyük – mondta a lapnak Sipos Dávid, a HPS Group Kft. ügyvezetője. Őt is meghallgatta a rendőrség, de szabadon távozhatott. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s