h i r d e t é s

Rászáll a kormány a kúthasználókra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rászáll a kormány a kúthasználókra

2017. március 20. - 06:51

Egy belügyminisztériumi rendelettervezet tartalmaz egy olyan űrlapot is, amely a telkeken lévő kutak kivitelezési, továbbá üzemeltetési és fennmaradási engedélyéhez kell kitölteni - írja a 24.hu.

Hamarosan több vízgazdálkodási rendelet is módosulhat, többek között az is, amely az évi 500 köbméternél nem több vízkivételű, kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemelő kutakról szól, ezekre a helyi jegyző ad engedélyt.

A most érvényben lévő szabályozás értelmében csak az ilyen kút ásásához, illetve fúrásához kell engedélyt kérni és ennek az űrlapját tartalmazza a hatályos rendelet. A készülő módosítás szerint az új űrlapot már nemcsak az ilyen kút létesítéséhez, hanem az üzemeltetéséhez és fennmaradási engedélyéhez is ki kell tölteni.

A rovatok között szerepel annak a megadása is, hogy a tulajdonos naponta és melyik idényben hány köbméter vizet vesz ki a kútból, van-e a kútnak aknája, illetve milyen szivattyúval és milyen átmérőjű csövön továbbítja a vizet a házba, vagy pedig a locsolóhoz.

Meg kell majd határozni a kút maximális vízhozamát és fotódokumentációt is, majd az egészet alá kell írni a tulajdonosnak. (BelügyminisztériumNapi.hu) / 24.hu

Címkék: