Régi múltja van Hatvanban a serfőzésnek
A belepő mellé ser is jár: Hatvani világos, Hatvani búza és Hatvani barna így hívják hivatalosan, a „Hatvany Serfőzdében” készült, megszentelt saját főzésű söröket.
Heves megyében Hatvanban a helyi serfőzésnek volt múltja, most pedig már van jelene és lesz jövője is.
A Hatvany Lajos Múzeumot miután felújították, az önkormányzat mindenképpen egy Hatvanhoz köthető történelmi funkciót is szeretett volna adni az intézményhez. Ez a serfőzde megvalósításában testesült meg. Egyedi receptúra alapján készül itt a habos ital, melyet sehol máshol nem lehet kapni, ez csak Hatvanra jellemző-mondta el a város polgármestere Horváth Richárd. A Koza József prépost, kanonok által nem rég megszentelt Hatvani Világos, Hatvani Búza és Hatvani Barna-mert így hívják a saját főzésű söröket, már nem csak csapolva itt fogyasztva, hanem palackozva haza is vihetünk, a belépőjegy megvásárlásával az ide látogatók.
A hatvaniak serükkel Budapesten is bemutatkoztak a Millenárison rendezett sajtótájékoztatón, mely kapcsolódott a település elkövetkezendő színes turisztikai programjaihoz.