h i r d e t é s

Rétvári Bence nagy szavait az ÁSZ-elnök adatai cáfolják

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Rétvári Bence nagy szavait az ÁSZ-elnök adatai cáfolják

2020. június 22. - 19:16

 

Rétvári Bence milliók zsebébe vizionált megtakarítást, az ÁSZ-elnök adatai szerint az államtitkár téved, az Állami Számvevőszék statisztikája szerint a magyarok kétharmadának még vésztartaléka sem volt.

Rétvári Bence sajtótájékoztatót tart a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltsége által, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében adományozott segélycsomagok átadóján Szobon - Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Négymillióval nőtt az elmúlt tíz évben azoknak a száma, akiknek van tartaléka egy váratlan kiadásra – mondta hétfőn Szobon a 24.hu beszámolója szerint Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára, egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, ezt az első hallásra is furcsa, a koronavírus-járvány tanulságainak tükrében pedig szinte hihetetlen számot egy állami jótékonysági akción említette (a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest megyei kirendeltségének szervezésében élelmiszercsomagokat adott át rászoruló embereknek). 

Ugyanakkor Rétvári Bence számának ellentmond Domokos László statisztikája, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke ugyanis április 15-én azt állította (a járvány okozta nehézségekről beszélve), hogy:  

"A lakosság 63 százalékának semmilyen vésztartaléka nincs az olyan helyzetekre, mint a mostani."

Így, ahogyan arról a Népszava is beszámolt, a tavaly májustól havonta bruttó négymillió forintot kereső Domokos spórolást javasolt a magyaroknak. – Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a pénzügyminisztert, aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat – tanácsolta az ÁSZ elnök. Aggodalmát is kifejezte:  

"Jelen gazdasági helyzetben egyik napról a másikra több ezer munkavállaló munkahelye szűnik meg, és ha hinni lehet a felméréseknek mindössze a lakosság egyharmadának van váratlan helyzetekre félretett pénze."

Magyarország lakossága 2019-ben 9,773 millió volt, s ha Domokos László adatait vesszük figyelembe, akkor 6,157 millió embernek nincs, 3,616 milliónak viszont van megtakarítása. Ehhez képest a Rétvári Bence által említett 4 millióval több tartalékkal rendelkező ember száma sem jön ki.

De a matematika és/vagy a statisztika nem hatja meg az államtitkárt, hiszen Rétvári arról is beszélt, miszerint:

"Magyarország sokkal stabilabb helyzetben van, mint tíz évvel ezelőtt, és ez többi között a kormány családokat támogató intézkedéseinek köszönhető. A munkanélküliség a tíz évvel ezelőtti 12 százalékról mára 3,5 százalékra csökkent."

A kormánypárti politikus adatai sem a legfrissebbek, hiszen a KSH hivatalos, május 27-i közlése szerint csak áprilisban mintegy 73 ezer fő veszítette el állását, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalékra ugrott. Korábbi becslések szerint a tényleges munkanélküliek száma a koronavírus-járvány következtében több százezres lehet. (24.hu)


 

h i r d e t é s