h i r d e t é s

Rezsicsökkentés helyett kaszálják az ügyfeleket!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rezsicsökkentés helyett kaszálják az ügyfeleket!

2017. május 24. - 08:57

Újabb szolgáltatót bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). - számolt be Az Én Pénzem.

A Tigáz 100 millió forintos büntetése után az Elműre 50 millió forintot szabtak ki az úgynevezett behajtási költségátalány alkalmazása miatt. A fogyasztók (akik szinte teljes egészében befizették a jogtalanul kért pénzt) még nem örülhetnek ennek a fejleménynek.

Tavaly kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy a közműcégek előszeretettel alkalmazzák a behajtási költségátalányt, még magánszemély ügyfeleikre is. Az ügyben megszólalt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) is. A MEKH a Tigázt 100 millió forintra bírságolta, mert a cég tavaly több mint 31 ezer felhasználótól mintegy 2 milliárd forint behajtási költségátalányt követelt. Most az MTI tudósítása szerint az Elműre szabtak ki 50 millió forintos büntetést.

A MEKH szerint az Elmű előzetesen nem foglalta üzletszabályzatába a behajtási költségátalányt, mint szerződésszegés esetén alkalmazható szankciót. Jogsértést követett el azzal is, hogy üzletszabályzatában nem jelölt meg egyértelműen erre jogalapot biztosító jogszabályt - írták. Hozzátették, hogy az Elmű 2015 októberétől alkalmazta késedelmesen fizető ügyfeleivel szemben a behajtási költségátalányt: 2017 áprilisáig közel 17 ezer felhasználó kapott erről számlát összesen több mint 673 millió forint értékben, ebből csaknem 660 millió forintot be is fizettek. 

A döntések nyomán az érintett fogyasztók logikusan számítottak arra, hogy a jogszerűtlenül beszedett pénz számukra automatikusan visszajár. Ez azonban – legalábbis egyelőre – egyáltalán nincs így. A Tigáz ugyanis bírósághoz fordult a MEKH döntése ellen. Itt első fokon jóváhagyták ugyan a bírságolást, de kimondták: a MEKH-nek nem volt jogköre arra, hogy a befizetett összegek visszafizetésére kötelezze a szolgáltatót, ezért új eljárásra kötelezték a hivatalt. A MEKH most közölte, hogy fellebbezett az ítélet ellen. A fogyasztók a hivatal szerint külön polgári peres eljárás nélkül csak akkor kaphatják vissza az üzletszabályzati felhatalmazás nélkül beszedett behajtási költségátalányt, ha a bíróság végül neki ad igazat.

 

azenpenzem.hu