Vannak termékek, amelyeket szeretek, de az infláció miatt már elengedtem őket, majd akkor veszem őket újra, ha megszűnnek azok a hatásvadász szalagcímek, amelyek azt sugallják, hogy érezhető a pénztárnál az árcsökkentés. Mert valljuk be őszintén, ha ezek a hírek valódi áruzhanásokról szólnának, akkor nem fizetnénk legalább 10 ezer forinttal többet ugyanazért a bevásárlásért, mint két éve.

Alapból rendkívül érzékenyen érint, ha nem azt kapom a pénzemért, amit kifizetek. Sajnos a Lidl-ben nem először fordul elő ez. A szépen megvilágított és jó franchise-érzékkel berendezett zöldség-gyümölcs pulton most futottam bele harmadszor rohadt termékbe. És mindig csak hazaérve, a kipakoláskor derül ki, hogy megint pórul jártam.

Sok szeretettel várom azokat a véleményvezéreket és önjelölt zsűritagokat, akik megfejtik nekem (is) a megoldást. Azaz, fogjam meg a rossz terméket vagy termékeket és szervezzek újabb expedíciót az éritett áruházba. Nekem erre nincs időm, sem idegem. Inkább emelkedő pulzussal és levegőmet visszafojtva kidobom a drága pénzen megvásárolt vackokat.

Most éppen a rukkolának volt hullaszaga – gondoltam örülne a gyerek, ha melegszendvicsben lenne – hát nem lett. Nem baj, együnk retket. Vettem is, mert, ahogy fentebb írtam, nagyon csalogató az „adjusztálás”. A retek meg olyan eres, mint a pékf*sz*.

Máshol sem jobb a helyzet – sajnos. Drága minden, mielőtt eltűni kegy ismert és szeretett termék, még eljátsszák vele a „ne fizess érte többet, cserébe kisebb lesz a kiszerelés”-játékot.

Ha pedig az ember rászánja magát a cserére – és ez minden termékre igaz – a kötelező tortúrakör nagyságát és minőségét jelentősen befolyásolja a bolti dolgozó hangulata és az egész folyamatra ráül az a fojtogató-nyomasztó légkör, amely az egész országot jellemzi.

A silány termékekkel együtt szemétre valók azok az emberek is, akik ezt a mindent átszövő hangulatot okozzák.

A cikk megírásában nagy segítségemre volt egy bosszantó, de halványuló téli emlék is. Szintén Lidl, a főszerepben valami kosárkás mandarin. Marha jól nézett ki, csak a celofánból kihámozva derült ki, hogy a kosárkában minden gyönyörűen elhelyezett mandarin aljába már beleállt a rohadás. – Tudom, vigyem vissza… Következő ötlet?