h i r d e t é s

Rohamtempóban épül a törökbálinti egykori szellemház

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Rohamtempóban épül a törökbálinti egykori szellemház

2015. október 22. - 10:33
0 komment

Az évek óta torzóban maradt épületen a Lavinamix Építő Kft. emberei szorgoskodnak. Az első ütemben lakásokat alakítanak ki, a bevásárlóközpont azonban egyelőre csak a tervek között szerepel.

Forrás: napi.hu

Fél évtized után váratlanul élet költözött a törökbálinti betonmonstrumba, az egykor Tópark néven futott megaberuházásnál ugyanis az elmúlt hetekben már a Lavinamix Építő Kft.emberei dolgoznak - tudta meg a Napi.hu.

Információink szerint már nem a 2015 elején elkezdett állagmegóvásról van szó, az épületen kívül az M1-es autópálya felhajtó hídján is folynak a befejező munkák, valamint az épületeket is körbevették a munkagépek. Hogy pontosan milyen irányt vesz az egykor 300 milliárd forintra taksált fejlesztés, még pontosan nem tudni, mert a beruházó Lavinamix egyelőre nem kívánt válaszolni kérdéseinkre.

Még 2010 novemberében állt le a Budapest nyugati kapujában, az M1−M7−M0-s csomópontjában található Tópark-projekt - amely korábban számos nemzetközi ingatlanszakmai díjat is nyert - első ütemének kivitelezése, a beruházást finanszírozóEurohypo Bank ugyanis 2010 augusztusától nem folyósította a hitelt. Az akkori hírek szerint csaknem 60 százalékos készültségű irodapark foglaltsága közelítette az 50 százalékot, ám a befejezés valószínűsíthető eltántorította a bérlők egy részét.

A csődbe ment nagyberuházás eddig elkezdett épületeit a felszámolási eljárás során a tartozásai fejében vásárolta meg a Lavinamix Kft., de a hatalmas - 140 hektáros területen - több más külföldi cégnek is résztulajdona van.

Értesüléseink szerint az újraindult beruházás első etapjában lakásokat és szabadidősportra szolgáló termeket építenek. Az előbbi oka kézenfekvő: a lakáspiaci boom miatt  jelenleg nincs a piacon elegendő - megfizethető árú - lakás. A hírek szerint több száz lakást is kialakíthatnak a Tópark épületeiben. Az új lakások megközelítéséhez elengedhetetlen az autópályás közúti kapcsolat, emiatt kezdtek a már korábban elkészült autópálya-felüljáró útkapcsolatainak befejezéséhez.

A 2007-es induláskor még úgy tervezték, hogy 13 év alatt elkészül az összesen 140 hektárosra tervezett új város. Az akkor 300 milliárd forintra becsült megaprojektet a Walker & Williams Investment Group (WWIG) gondozta, s az akkori bejelentés szerint 2010 végéig 100 ezer négyzetméter iroda, és 168 bérlakás, valamint apartman lett volna kész. Emellett kiállítási központ kialakítása is felmerült 38 hektáron még 2008-ban.

Mi 2010-ben építettünk a területen belső úthálózatot, műtárgyakat és hidakat. Amikor 2010 végén a bank leállította a finanszírozást, mintegy 600 millió forint volt a kintlévőségünk, az alvállalkozók közül messze nekünk tartozott a legnagyobb összeggel a fővállalkozó - mondta Bajnok Lajos, a Lavinamix ügyvezetője az év elején a Magyar Nemzetnek. A cég a felszámolási eljárásból tudta megszerezni az épületet. A hasznosításra több elképzelés született: konferenciaszállodával együtt apartman-, illetve stúdiólakásokra gondoltak, de fölmerült a kórházként való hasznosítás ötlete is.

 

napi.hu