Románia elfoglalta Magyarországot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Románia elfoglalta Magyarországot

2015. július 16. - 14:04
0 komment

Andorrában élnek a legnagyobb arányban migránsok az ENSZ 2013-as adatai szerint, míg Bosznia-Hercegovinában a legkevesebben. 

A nemzetközi szervezet ábráiból kiderül, hogy Franciaországban az algériaiak, míg Nagy-Britanniában az indiaiak a legnépesebb kisebbségi csoport.

Legutóbb 2013-ban az ENSZ mérte föl, hogy az európai országok lakosainak hány százaléka nem az adott államban született.A migránsok aránya Andorrában a legnagyobb 56,9 százalékkal, míg a legkisebb Bosznia-Hercegovinában 0,6 százalékkal. 

Az ENSZ azt is megnézte, hogy az adott államban melyik ország kisebbségének a tagjai a legnépesebbek.Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban a Romániában születettek számítanak a legnagyobb kisebbségnek, míg Németországban, Hollandiában és Macedóniában a Törökországban születettek.


A térképen azt ábrázolják, mely országokból érkezett a legtöbb migráns az adott államba - Forrás: jakubmarian.com

75 ezren engedély nélkül

Mint arról az Origo is beszámolt, Németországban tavaly éves összevetésben több mint 75 százalékkal nőtt, és az újraegyesítés óta a legmagasabbra emelkedett az országba engedély nélkül belépő emberek száma, az idén pedig már az első fél évben több illegális bevándorlót regisztráltak, mint a tavalyi csúcsévben.

Közben itthon, Mórahalom külterületén elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése. Szijjártó Péter az M1-en azt mondta, nem látszik, hogy csökkenne a Magyarországra nehezedő illegális bevándorlási nyomás.

 

origo.hu (Címlap: A migránsok százalékos aránya az egyes európai országokban - Forrás: jakubmarian.com)

Posted by SEJT on 2015. július 16.