h i r d e t é s

Segélykiáltás Gyuláról!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Segélykiáltás Gyuláról!

2020. május 08. - 12:44

 

Gyula volt MSZP-s polgármestere a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szinte üres a gyulai Pándy Kálmán kórház.

A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház épülete Gyulán - Fotó: Rosta Tibor/MTI

Még április 9-én reggel kezdték el kiüríteni a gyulai kórházat, mert abból a koronavírus-járvány első szakaszában járványkórházat csináltak katonástul, betegek nélkül. Azonban az Orbán-kormány által várt és jósolt "vírusrobbanás" szerencsére nem következett be.
Azonban ahogy Dr. Perjési Klára orvos, Gyula korábbi polgármestere a Facebook-oldalán megírta, az összes járásképtelen, krónikus beteget is hazaküldték vagy Békéscsabára szállították.

Görgényi Ernő polgármester az Indexnek azt mondta, hogy a kórházat valóban elkezdték kiüríteni, a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórháza ugyanis járványkórház lesz, ennek zajlik most az előkészítése. Azokat a betegeket, akik kórházi kezelést igényelnek a megyei kórház békéscsabai tagkórházába szállítják (ez a korábbi városi kórház).

Május 7-én pedig arról írt Dr. Perjési Klára, hogy a Gyulai Kórház szinte teljes üres és a betegek a körmüket rágják, hogyan jussanak orvosi ellátáshoz.

Az orvosok jó része pedig próbál információkhoz jutni; válasz nincs, felelős orvos vezető nincs...csak kerítések és falak. A védőeszköz téma?! Kamu.
Az utcákon szerencsére békebeli hangulat, minden üzlet nyitva.
A szürreális helyzetet fokozza, hogy a miniszterelnök folyamatosan kétfrontos háborúval ijesztget bennünket katonai és rendőri irányítással, intézkedésekkel nyomatékosítva. Még mindig.
Velem van baj?! Vagy Magyarország vált - megnemmondom milyen- kórházi osztállyá?!
HELP!

- írja a Facebookon


 

Kommentek

h i r d e t é s