h i r d e t é s

Semjén tudatmódosítót szed?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Semjén tudatmódosítót szed?

2015. május 13. - 17:11
0 komment

Semjén Zsolt utóbbi időkben elkövetett kinyilatkoztatásai arra engednek következtetni, hogy vagy az ép elméje bitangolt el valahová, vagy sikerült a tudatmódosítást pöttyet túlzásba vinni.

Ez bosszantó is lehetne, de engem inkább szórakoztat.

"a KDNP ma a legsikeresebb pártok egyike Európában és a magyar történelemben"

- Mondta, és nem röhögte el magát közben. Az egy dolog, hogy két vesztes választás után 2002 óta nem választhatóak önállóan, az meg egy másik, hogy "Európa és a magyar történelem egyik legsikeresebb pártja" (muhaha) a saját honlapján így határozza meg - ezek szerint - a siker receptjét:

"A belső harcok komoly szervezeti és erkölcsi károkat okoztak a magyarországi kereszténydemokráciának. A Giczy – féle politika több alkalommal megsértette a saját maga által vezetett szervezet alapszabályát,a párt szétesett, szervezeti anarchiába süllyedt, majd egyre jelentéktelenebb politikai erővé vált, mivel sem az 1998-as sem pedig a 2002-es választásokon nem sikerült bejutnia a parlamentbe. A leépülést jelzik a párttörténet numerikus adatai is.  A KDNP 1994-es szervezeti kiépítettsége elégedettségre adhatott okot, egyes források szerint mintegy 600 alapszervezetet tartottak nyilván közel 30 ezer taggal. A válság következtében ezek 40%-át elveszítette, az 1998-as választásokon pedig közel 200 ezerrel csökkent szavazói száma. Országgyűlési frakciója 1997-ben szakadt szét, amikor a pártelnök és köre kilépett a frakcióból, így annak létszáma az előírt határ alá süllyedt. A képviselők egy része a ciklus végéig függetlenként politizált, másik része a FIDESZ, illetve az MDF frakcióba ült át. A Giczy vezette KDNP-nek a korábbi jobbközép pozícióból a jobboldal irányába való elmozdulása – bár kétségtelenül volt támogatottsága a viták következtében egyre fogyatkozó párttagság körében – kiváltotta az Európai Kereszténydemokrata Néppárt bírálatát is."

Történelmi siker, ehhez kétség nem fér, az meg egyenesen európai, hogy az Európai Kereszténydemokrata Néppárt elküldte őket a picsába. De a bayerzsolttal szétcsúszós életmódból megtért Semjén nem érte be ennyivel, közölte azt is, a KDNP (DNP) választást nyert 1947-ben. Hááát, mit tudom én, tanulmányaimból megragadt emlékeim szerint ez sem pont így volt:

Az odáig rendben is van, hogy kékcédulás volt a választás, és több tízezer szavazat utazott valahonnan valahová, de a számok alapján nehezen jön ki úgy ez a matek, hogy a (K) DNP jöjjön ki belőle győztesen. Azóta választást nyerni nem sikerült, önállóan Nagy Büdösbe jutni is csak hétből kétszer, és mára évtizedes hagyománya van az Orbán jóindulatán egyensúlyozó bohócszerepnek.

A kacagtató momentumok után azért mondott olyat is, ami már-már súrolta a valóság határait:

"A KDNP a szociális igazságosság szempontjából mérsékelten baloldali felfogást képvisel."

Tudom én, hogy ez sokaknak meglepő. De a helyzet az, hogy aki kicsit odafigyelt programszinten Dumaországban a sok halandzsára, annak ez nem túl nagy újság. Miért? Mutatom:

Teccikéteni remélem, hogy a Semjén által hangoztatott programhoz az MSZP-é állt legközelebb 1990-ben és 1994-ban is. Az adatokat nem kitaláltam, hanem Horváth Péter (MTA Politikatudományi Intézet) tanulmányából ollóztam. Ha ezután Semjén azzal jön, hogy ők tulajdonképpen mérsékelten baloldaliak az nem meglepi. A meglepi az, hogy ennek ellenére hangoztatják jobboldaliságukat mióta sikerült újraalakulni, széthullani és gazdatesten élősködő parazitapárttá válni. Hogy ezt meg mire fel? Kérdezzétek Semjént, neki biztos lesz egy mámoros új elmélete erre is.

 

varanus.blog.hu

Posted by SEJT on 2015. május 13.