Simicskáék egy lépéssel Andy Vajna előtt járnak
A Megapolis Media Zrt. nevében Óvári Győző, a cég ügyvédje arról tájékoztatta lapunkat, hogy a mai napon a TV2 opciós szerződés szerinti vételárát - a pontos összeget nem közölte - közjegyzői letétbe helyezték a Közjegyzői Kamaránál.
Az ügyvéd elmondta azt is, hogy a vételi jog gyakorlásának két feltétele van, egyrészt, hogy a szándékot bejelentsék, másrészt hogy fizessenek is érte. Ez a mai napon megtörtént - írja a Népszava.
A zálogjoggal kapcsolatban a ProSiebenSat.1 azt közölte, hogy nem járul hozzá annak törléséhez. A Megapolis Media Zrt. ügyvédje, Óvári Győző hangsúlyozta: nem kérték és nem is kívánják ennek törlését.
Titkolják a felek, hogy finanszírozhatja-e a TV2 megvásárlását Andy Vajna közpénzből. Az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) ugyanis sajtóértesülések szerint a filmügyi kormánybiztos 20 milliárd forintos üzletének hitelezője lehet.
A hitelszerződés nyilvánosságra kerülése egyelőre bizonytalan, azonban az egyre biztosabbnak tűnik, hogy Vajna felveszi a kölcsönt. Kiderült ugyanis, hogy a TV2 korábbi tulajdonosa, a Pro7Sat1 (P7S1) nem járult hozzá, hogy Fonyó Károly - s rajta keresztül Simicska Lajos érdekeltségei - átvegye a TV2 Media Group Holdings Kft. vezetését: a németek nem engedélyezték, hogy töröljék a cégen lévő zálogjogukat. A médiavállalat 2013-ban úgy adta el a tévét Simon Zsoltnak és Yvonne Dedericknek, hogy meghitelezte nekik a vételárat, cserében pedig zálogosította a csoportot. Mivel a P7S1 Vajna tulajdonszerzését ismeri el, a filmügyi kormánybiztos jó eséllyel megszerezheti a csatornát.