Simicskáék szerint nem sikerült a puccskísérlet

A Heteknek nyilatkozó Csintalan Sándor azt mondta, egyesével próbálják kivenni a rendszerből a médiabirodalom munkatársait, ám úgy tűnik, nem sikerül ellehetetleníteni a cégcsoportot.
Az immár egy hónapja a nyilvánosság előtt is zajló Orbán-Simicska háborúval kapcsolatban nyilatkozott a Hetek című hetilapnak Csintalan Sándor, a Simicska-féle cégcsoport munkatársa. Csintalan azt mondta, a sorozatos távozások megviselték az embereket, mégsem tartja drámainak a helyzetet. „Folyamatosan hívogatják az embereinket, és különböző érvekkel egyesével próbálják őket kivenni a rendszerből. Eddig azoknál a munkatársaknál működött ez a módszer, akik közvetlen kapcsolatban állnak Liszkay Gáborral vagy Szikszai Péterrel. De például Élő Gáborhoz vagy Csermely Péterhez senki nem kötődött úgy, hogy az ő hívásukra itt hagynák a céget”.
Arra a kérdésre, hogy kik állhatnak a Simicskáék által puccskísérletnek tartott folyamat mögött, Csintalan azt mondta: „Ez nyilvánvalóan több szinten zajlik, de például Liszkay Gábor távozásához a miniszterelnök szintjéhez mérhető személy kellett. Vagy egy harmadik erőközpont, amelyik hasznot akar húzni az Orbán és Simicska közötti konfliktusból”.
Négy héttel az úgynevezett a fekete péntek után a Simicska-féle médiabirodalom közönségének reakciójáról Csintalan azt mondta: Nézettségi adatokat nem ismer, azt viszont tudja, hogy a Magyar Nemzet példányszáma nem csökkent.
A Hetek pénteki számában megjelenő interjúból az is kiderül, milyen esélyt látnak Simicska Lajosék a „háború” megnyerésére, és kiderül az is, hogyan zajlott a Célpont stábjának távozása a Hír TV-ből.
atv.hu (Fotó: index.hu)


















