h i r d e t é s

Simonka György nagy interjút adott a kezdődő büntetőpere előtt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Simonka György nagy interjút adott a kezdődő büntetőpere előtt

2020. szeptember 09. - 16:59

Október 13-án kezdődik Simonka György büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken

Simonka György - Fotó: Soós Lajos/MTI

A fideszes országgyűlési képviselőt és társait bűnszövetkezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat szerint a kárérték eléri az 1,4 milliárd forintot.

A Pesti Srácok hosszú interjút készített Simonka Györggyel, aki a beszélgetésben egyebek mellett arra is kitért: szerinte törvénytelen volt az ellene folytatott nyomozás, mert miután 2018 őszén felfüggesztették a mentelmi jogát és meggyanúsították, rengeteg beadványt juttatott el az ügyészségre. Simonka ezekkel azt akarta bebizonyítani, hogy hamis dokumentumok és hamis tanúvallomások alapján nyomoztak, az ügyészség azonban nem fogadta el az indítványokat. Hozzátette: a vád tulajdonképpen hamis szakértői véleményekre és két, alkut kötött ember elmondásaira alapul, az egyikük korábban érintett volt a Vizoviczki-, illetve a Buda-Cash-ügyben is, ám végül egyik eljárásban sem került a vádlottak padjára.

A fideszes politikus szerint az ő levadászása volt a cél "és egy pillanatig sem fontolták meg azokat a tényeket, amik mellettem szólnak. Pontosan tudom, hogy nem egy embert szorongattak meg azzal, hogy ha „olyan személyre vall, akit mentelmi joggal védenek”, akkor megúszhatja az eljárást. A törvények megkerülésével próbáltak engem olyan helyzetbe hozni, hogy végül trófeaként akasszák fel a fejemet az irodájuk falára. Mindezt azért, hogy kapjanak még egy csillagot, még magasabb rangba tudjanak kerülni."

Simonka azt állítja, hogy 2017-ben — amikor még védte mentelmi joga — egy bedrótozott, rejtett kamerával felszerelt embert küldtek rá, aki elhívta egy találkozóra és „direkt olyan kérdéseket tett fel, amivel megpróbálta kiprovokálni, hogy valami terhelőt” mondjon magára. A politikus úgy látja, ezzel az akcióval próbáltak olyan szituációt teremteni, hogy őrizetbe vehessék őt, hiszen a tettenérésnél nincs mentelmi jog.

"Olyan információm is van, hogy kitették az arcképemet a KNYF falára, majd papírgalacsinnal dobálták és fogadásokat kötöttek, hogy ki fogja az én fejemet eltalálni, ki lesz az az ügyész, aki az én fejemet le fogja vadászni. Ez minden, csak nem elfogulatlan eljárás" — nehezményezte a beszélgetésben Simonka, aki azt is elárulta, hogy a miniszterelnök mit szólt, amikor szóba került köztük a büntetőügy: "Csak annyit kérdezett, hogyan bírom. Ez még februárban volt. Azt mondtam neki, hogy most már egyre jobban. Sőt, az az igazság, hogy erőt ad az, hogy hosszú évek egyoldalú támadásai után végre lehetőséget kapok arra, hogy bebizonyítsam az ártatlanságomat, és megszólalhatok. Persze most is ügyelnem kell arra, hogy még véletlenül se befolyásoljam az eljárást a szavaimmal."

A 24.hu korábban beszámolt arról, hogy Simonka György egy nemrég kiszivárgott hangfelvétel szerint azt mondta, hogy a vádiratot olyan ügyészek állították össze, akiket már kirúgtak. Ezt az állítását a beszélgetésben is fenntartotta.

Mivel Simonka György súlyos kijelentésekkel illette az ügyészséget, a PestiSrácok megkereste a hatóságot. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a portálnak azt válaszolta:

"Tájékoztatom Önöket, hogy a bíróság a megtartott előkészítő ülésen a vádiratot törvényesnek találta. A vádat előkészítő ügyészek közül az ügyészségről „senkit nem rúgtak ki”. Az ügy miatt senkinek nem szűnt meg az állása. A gondosan előkészített, széleskörű bizonyítást tartalmazó 158 oldalas vádiratról a bíróság fog dönteni." (24.hu)