Sokan aggódhatnak még az önkormányzati választás miatt
Nyolcvanöt büntetőeljárás indult a tavaly októberi önkormányzati választások után választási csalás gyanúja miatt.
Több helyen a szavazólapokat, iratokat is lefoglalta a rendőrség
- írja az Origo.
Már majdnem hét hónap eltelt az önkormányzati választások óta, de 30 településen még mindig választási csalás miatt nyomoznak. Ezt a legfőbb ügyész közölte Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
16 település és hat kerület
Polt Péter szerint a 85 ügyben összesen 16 megyei település és hat fővárosi kerület volt érintett. Válaszában a legfőbb ügyész fel is sorolta az érintett településeket.
Baranya megyében: Alsószentmárton, Drávapiski, Sámod, Hirics, Kisasszonyfa Komló, Szigetvár, Pécs;
Bács-Kiskun megyében Kecskemét, Kunbaja Agasegyháza;
Békés megyében: Medgyesbodzás, Orosháza, Lőkösháza, Végegyháza, Kétegyháza, Békés;
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: Beret, Detek, Sajókaza, Vámosújfalu, Ózd, Miskolc, Forró;
Csongrád megyében: Baks, Nagymágocs, Tiszasziget, Ujszentiván;
Fejér megyében: Pázmánd, Bicske, Dunaújváros, Enying, Csór;
Győr-Moson-Sopron megyében: Győr, Nagyszentjános, Sopron;
Hajdú-Bihar megyében: Nyírábrány, Földes, Hajdúsámson, Tiszacsege, Püspökladány;
Heves megyében: Tarnalelesz, Domoszló, Heves, Tarnabod, Eger , Hatvan, Kompolt, Sarud;
Jász-Nagykun-Szolnok megyében: Tiszabő, Jászkisér; Nógrád megyében: Balassagyarmat;
Pest megyében: Isaszeg, Domony;
Somogy megyében: Bárdudvarnok, Osztopán;
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: Balkány, Rakamaz, Nyírmeggyes, Nyírbogát, Nyírbátor, Nyírmada, Zsarolyán, Tiszavid, Szakoly, Tákos, Tiszalök, Kántorjánosi;
Tolna megyében: Nagyszékely, Decs , Dombóvár, Szekszárd;
Zala megyében : Kisbucsa, Nemessándorháza;
a fővárosban, Budapest III ., VI ., VIII ., XIII ., XIV . és XXIII . kerület
Harminc ügyben még nyomoznak
A büntetőeljárások közül 51 a nyomozás megszüntetésével zárult, két ügyben felfüggesztették a nyomozást, 30-ban pedig folyamatban van. Egy ügyben jogerős bírósági ítélet született, egy pedig a bíróság előtt folyik.
A legfőbb ügyész kitért arra is, hogy ajánlógyűjtő íveket, szavazólapokat és egyéb választási iratokat 15 ügyben foglaltak le. Ezek közül 11-ben még mindig érvényes a lefoglalás.
origo.hu (Címlap: Polt Péter írásbeli válaszban közölte az adatokat - Fotó: Polyák Attila - Origo)
Posted by SEJT on 2015. május 12.
1 komment