h i r d e t é s

Sűrűsödik a homály Orbán körül

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sűrűsödik a homály Orbán körül

2015. március 11. - 15:46
0 komment

Napok óta találgatja az ország, mi lehet igaz abból, amit Simicska Lajos állít Orbán Viktorról, sőt, hogy tulajdonképpen mit is állít a vállalkozó.

Bár meglehetősen tág az értelmezési kör, Simicska szavaiból nem feltétlenül adódik – még akkor sem, ha az általa elmondottak részben vagy egészben megfelelnek a valóságnak –, hogy Orbán annak idején beszervezett ügynök lett volna.

Ahogyan azzal a Hetek című lap évekkel ezelőtt részletesen foglalkozott, a nyilvánosságra került dokumentumokból bizonyosan csak annyi derült ki, hogy sorkatonai szolgálata idején Orbán „kapcsolata" volt a BM III/IV-es csoportfőnökség (katonai elhárítás) egyik emberének, a „Győri Gábor" fedőnevű hálózati személynek.

Az állambiztonságnak alapvetően három szintje volt – mondta kérdésünkre Rainer M. János történész. Legfelül a hivatásos állomány állt, majd a „hálózat" következett: ide tartoztak a titkos segítők, mindazok, akiket valamilyen konspirált feladattal bíztak meg. Pontatlan, de közkeletű kifejezéssel élve ők voltak az ügynökök.

Az úgynevezett külső körhöz sorolhatók a „kapcsolatok". Ennek is több típusa létezett: a „hivatalos kapcsolat" esetén az érintettek pozíciójukból (vállalati vezetők, személyzetisek) fakadóan valamilyen formában óhatatlanul érintkeztek a titkosszolgálattal. A „társadalmi kapcsolat" létrehozásakor ellenben nem a pozíció, hanem – különböző okok miatt – maga a személy volt az érdekes. Rainer M. János hangsúlyozta, hogy a „társadalmi kapcsolatokról" egyáltalán nem készült nyilvántartás, nem írtak alá beszervezési nyilatkozatot, fedőnevet sem kaptak és jelentéseket sem írattak velük.

„Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad" – Simicska szerint annak idején ezt mondta neki a katonatársaként szolgáló Orbán Viktor. Simicska erre így reagált, nincs harag, majd kitalálják együtt, miket írjon. A sugalmazásoktól eltekintve azonban Simicska tényként nem állítja, hogy Orbán végül írásban jelentett volna.

A „társadalmi kapcsolat" – folytatta Rainer – esetleg nem is volt tisztában azzal, hogy tudtán és akaratán kívül együttműködik a titkosszolgálattal. Ugyanakkor előfordulhatott az is, hogy a célzott kérdések alapján az illető gyanút fogott. A történész szerint életszerű szituáció, hogy Orbán rájött, mit akar tőle a katonai alakulat elhárítótisztje, és erről számolt be barátjának, Simicskának.

Ez persze csak elméleti lehetőség – tette hozzá Rainer –, amelyről egyelőre nincsenek biztos ismereteink.

 

nol.hu