h i r d e t é s

Számkivetettként él a szíriai űrhajós

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Számkivetettként él a szíriai űrhajós

2016. március 01. - 09:25
0 komment

Az egykor nemzeti hősként ünnepelt Muhammed Faris szembefordult az Aszad-rezsimmel, menekülnie kellett - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Egykor nemzeti hős volt, most számkivetettként él Törökországban az első szíriai űrhajós. Hazájában utcák, iskola, repülőtér viseli a nevét, volt az Aszad-rezsim katonai tanácsadója is, de szembefordult a hatalommal. Most menekülttársainak segít és Szíria demokratizálásáért küzd Muhammed Faris, akinek egy düledező épületben van irodája Isztambul „Kis-Szíria” becenévre hallgató részén. Az űrhajóst a Guardian mutatta be.

Farist az oroszok vitték fel a Mir űrállomásra 1987-ben, ahol több mint egy hetet tölthetett el. Amikor visszatért, azt kérte az akkori elnöktől, hogy hozzanak létre egy űrkutató intézetet, de Háfez el-Aszad nemet mondott. Ehelyett a légierő kiképzőközpontjába került. Amikor Háfez el-Aszad meghalt, Faris az elsők között volt, akik a fiával, a hatalomba került Bassár el-Aszaddal találkozhattak. Elvállalta, hogy katonai tanácsadó lesz, remélve, hogy a légierő akadémiájának vezetője lehet. Mire idáig eljutott volna, 2011-ben kitört a polgárháború. Az űrhajós feleségével együtt csatlakozott a tüntetőkhöz, és kénytelen volt végignézni, ahogy a korábban általa kiképzett emberek a saját népük ellen fordultak. „Azt mondták nekik, ha nem támadnak, őket ölik meg a lázadók” – mondta Faris.

Ezek után nem maradt választása, feleségével és három gyermekével elmenekültek Szíriából. A most 64 éves férfi isztambuli irodájában őrzi a Szovjetuniótól kapott kitüntetéseket, és egykori orosz kollégái is felajánlották segítségüket, de esze ágában sincs oda menni. „Putyin nem egyenlő a Szovjetunióval, ezek az oroszok gyilkosok, bűnösök és gyilkosok támogatói, több mint kétezer civil vére tapad a kezükhöz” – mondta. Európai szervezetek is ajánlkoztak, hogy segítsenek, de ezt sem fogadja el, szerinte politikai haszonszerzésre használnák őt.

Faris rendszeresen konzultál a török kormánnyal a szíriai menekültek jogairól, és a török légierővel is megvitatja az aktuális katonai helyzetet. Tagja a Szíriai Nemzeti Koordinációs Bizottság a Demokratikus Változásért nevű szervezetnek is. Az egykori űrhajós vágya, hogy újra Szíriában üldögélhessen a kertjében és nézhesse az ott játszadozó gyerekeket anélkül, hogy a bombáktól kelljen félni. Biztos abban, hogy a helyzetet nem a vallás, és nem is a fegyverek fogják megoldani. „A szíriai civilizáció tízezer éves, túl fogja élni az Aszad-dinasztia próbálkozását, hogy elpusztítsák. Túlélt már rosszabbat is” – mondta.

 

24.hu