Mindenki egy új hidegháborútól fél, annak az eljöveteléről beszél, és gyászolja az 1989 utáni nyugalmas geopolitikai rendet. A globalizáció meggyengüléséről, a világ ajtajainak bezárulásáról és a nemzetközi együttműködés veszélyes meglazulásáról beszél mindenki. Nem is beszélve arról a konstans veszélyről, hogy a szuperhatalmak vetélkedése egy minden eddiginél nagyobb, akár globális méreteket is öltő háborúhoz vezethet, óriási pusztítással.

De melyek azok az előnyök, amelyeket ez az új világrend kínál? Nyilvánvaló, hogy egy stabil, barátságos nemzetközi környezethez képest gyakorlatilag semmi. Viszont, ha úgy tekintünk az előző, békésebb időszakra, mint a „stratégiai lustaság” korára, sokkal pozitívabb a mérleg. Különösen a Nyugat számára volt a korábbi időszakban vészjósló jelenség, hogy a társadalom és a politikai vezetés nem akarta elismerni új típusú kihívások létét és veszélyét, és éppen ezért nem volt hajlandó kihúzni a homokból a fejét.

Amennyiben mindenki számára világossá válik az új hidegháború eljövetele, ez felrázhat mindenkit a korábbi kényelméből, legyenek azok kisebb vagy nagyobb embercsoportok, vagy akár nemzetállamok. Hal Brands a szuperhatalmi vetélkedés egyik legfontosabb jellemzőjeként tekint az időről-időre előforduló krízisekre, amelyek vagy véletlenek, vagy szándékosan provokáltak egyik vagy másik oldalról. Ezek a válságok szerinte nagyon jó hatásokat is kelthetnek. Ilyen például az összefogás: a nyugati szövetségi rendszerek nem feltétlenül fognak a belső kisebb-nagyobb problémákkal foglalkozni, amíg egzisztenciális veszély fenyegeti őket az eurázsiai hatalmak irányából.

A krízisben fogant összefogás pedig akár jó hatással lehet nemcsak a belső problémák lefagyasztásában, de akár későbbi megoldásában is.

Az USA 1947-ben hetek alatt rakta össze a Nyugat-Európa mai jólétét megalapozó Marshall-segély tervét, amikor világossá vált, hogy a szovjetek németországi politikájával, közép-európai bábjaikkal meg kell küzdenie a szabad világnak.

Ezenkívül a krízisek világossá teszik egyes szereplők gyengeségeit és erősségeit. Az erősségekre a továbbiakban építhet, a gyengeségeit kijavíthatja. Az ukrán háború például világossá tette az orosz, de a nyugati hadigépezet korlátait is. Az oroszok számtalan szervezési problémával küzdenek, a Nyugat pedig egy modern háborúban csak korlátozottan képes biztosítani az óriási mennyiségű hadianyagot. A továbbiakban nyilván mindenki arra törekszik majd, hogy mindezt megoldja, aminek az első jelei máris látszanak. 

There are Unconfirmed reports that Romania and Bulgaria have responded to the United States/Ukraine's request for them to restart production on 152mm Artillery Shells to provide to the Ukrainian Military by reopening at least 2 Soviet Era Munitions Factories. pic.twitter.com/YgBaS52Fgr

— OSINTdefender (@sentdefender) June 18, 2022

A krízisek lehetővé teszik azt is, hogy mindenki világosan eldönthesse, hogy hova áll. Az ukrajnai konfliktus például megbontotta a balti térség stratégiai csendjét, Svédország és Finnország NATO-tagságért folyamodott. Ez a folyamat tükrözi magának a szövetségnek a kialakulását is, amikor 1949-ben a csehszlovákiai puccs és a berlini blokád miatt megalakult a katonai együttműködési szervezet, majd a koreai háború után valós erőt is elkezdett képviselni.

Ha egy szuperhatalom jól ki tud használni egy geopolitikai krízist, akár döntő előnyre is szert tud tenni. Leleplezheti ellenfele szándékait, és komolyan a saját javára fordíthatja őket.

A hidegháború egyébiránt jót tesz a kis államoknak is, már amennyiben nem kényszerültek bele valamelyik kolosszus direkt hűbéri függésébe. Amíg egy régióban nem világosak a befolyási határok, mindenki a helyi, a szuperhatalmakhoz képest kis államok kegyét fogja keresni, hogy megvethesse lábát. Ennek megfelelően nő a nemzetközi súlya ezeknek az amúgy jelentéktelen szereplőknek. Ez fontos tanulság lehet hazánknak is, hiszen jóllehet a nyugati szövetségi rendszerbe tartozunk, a pontos erőviszonyok még nem kialakultak, a mi diplomáciánknak is igenis lehet helye az előnyöket kiharcoló kisállamok között a szuperhatalmak sakktábláján.

Szemlézte: Farkas Dániel / Danube Institute Blog