h i r d e t é s

Szavazzon Ön is az év madarára!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Szavazzon Ön is az év madarára!

2019. július 14. - 15:44

 

A baglyok mindig is különleges szerepet töltöttek be az emberek életében. Sok hiedelem, monda kötődik hozzájuk, a bölcsesség szimbólumának tekintik őket, pedig nem kivételesen intelligens madarak. Viszont tollszerkezetük, különleges érzékszerveik és éjszakai életmódjuk miatt valóban érdekesek.

Szavazzon Ön is az év madarára! - Forrás: erdekesvilag.hu

E hangtalanul repülő éjszakai ragadozók a 2020-as év madara jelöltjei, amelyeket a nem fenntartható módon folytatott erdőgazdálkodás és mezőgazdaság veszélyeztet. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított "Év madara" programjának célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. - írja az Érdekes világ

2020-ban tehát három hazai bagolyfaj közül kerül majd ki a győztes: az erdei fülesbagoly és az uráli bagoly mellett a füleskuvikra lehet szavazni.

Erdei fülesbagoly

Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában költ. A leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Neve ellenére kerüli a nagy, zárt erdőket, kis erdőfoltokban, folyóárterekben, parkokban, öreg temetőkben telepszik meg Előszeretettel foglalja el költőhelyül a varjak, szarkák fészkeit. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes a fészekalja. Egy átlagos fészekalj 5-6 tojásból áll. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek.


Forrás:  Orbán Zoltán/MME

A telet gyakran a településekre húzódva, általában örökzöldeken vészelik át. Hazai állománya stabil, de a varjútelepek növelésével növelhető az erdei fülesbagoly állomány is. Hazai fészkelő-állománya 6 500 – 12 000 párra tehető, az országos állományváltozás trendje nem ismert. A fiókákra számos ragadozó jelent veszélyt (róka, nyest, héja és egerészölyv), de az állományt a közúti ütközések és az erdőgazdálkodás fenyegeti leginkább.


Forrás: Orbán Zoltán/MME

Forrás: MME

Uráli bagoly

Elterjedt a hideg- és mérsékelt égövi Eurázsiában Szahalintól és Japántól Skandináviáig és a Kárpát-medencéig. Elterjedésének határai északon nagyjából a 65. szélességi fokot, délen nagyjából a tajga déli határát követik. A zárt, öreg erdőket kedveli. Elfoglalja a ragadozó madarak gallyfészkeit, valamint kettétört odvas fák üregében költ természetes körülmények között.


Forrás: MME

Évente egy fészekaljat nevel, amely általában 3-4 tojásból áll. Főként kisemlősökkel táplálkozik, de elfogyasztja a madarakat, kétéltűeket és a nagyobb rovarokat is. Hazai fészkelő-állománya: 160 – 260 párra tehető (2008-2012), s ingadozó trendet mutat. A fajra leginkább az erdőgazdálkodás jelent fenyegetést.


Forrás: Haraszthy László/MME

Füleskuvik

Dél-Európában, a Közel-Kelet egyes részein és az egykori Szovjetunió területén át egészen Mongóliáig húzódik a költőterülete. Hazánkban a felhagyott gyümölcsösökben, szőlőkben, telepített fenyvesekben, kertekben és parkokban költ. Odúlakó faj, előszeretettel foglalja el a szalakótáknak kihelyezett „D” típusú odúkat. Az egyetlen nálunk költő bagolyfaj, amely vonuló. A telet Afrikában tölti. Hazánkba április második felében érkezik vissza, és szeptember elejére az állomány döntő többsége már el is vonul. Költési időben tápláléka rovarokból áll.


Forrás: Szilágyi Attila/MME

Mivel a rovarok száma erősen befolyásolja a költési sikert és a fészekalj nagyságát, ezért a növényvédő szerek használatának csökkentésével, valamint mesterséges költőodúk kihelyezésével növelhetjük az állományt. Hazai fészkelő-állománya 300 – 600 párra tehető és stabilnak mondható.


Forrás: Orbán Zoltán/MME 

A 2019. július 25-ig tartó internetes szavazás lezárultával a legtöbb voksot kapott faj elnyeri a 2020 év madara címet. Az MME ez alapján indítja el a jövő évi kampány előkészítését.


 

h i r d e t é s