Százezren tüntettek Erdogan ellen Isztambulban
A vasárnapi tüntetés az Igazságmenet nevű kampány zárórendezvénye volt, amit Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppártot (CHP) vezetője indított el. - írja a 444.hu.
A 68 éves Kilicdaroglu június 15-én gyalog indult el Ankarából a 425 kilométerrel távolabbi Isztambulba, hogy a pártja egyik képviselőjének, Enis Berberoglunak a letartóztatása ellen tiltakozzon.
A képviselőt azért tartóztatták le, mert olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a török kormány felkelőknek szállított fegyvereket Szíriába.
Forrás: 444.hu
A tömeg vasárnap a tavalyi puccskísérlet óta tartó tömeges letartóztatások és kirúgások ellen tiltakozott. Recep Tayyip Erdogan elnök szerint aki az Igazságmenetet támogatja, a terrorizmust támogatja.
A vasárnapi tüntetésen Kemal Kilicdaroglu azt mondta, hogy
azért meneteltünk, mert ellenezzük, hogy egyetlen ember kormányozzon. Azért meneteltünk, mert az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom kiszolgálója.
(BBC/MTI)