Szégyelld magad, János!
Nem tudni biztosan, hogy Áder János, köztársasági elnök a Sándor-palotában tartózkodott-e tegnap este, vagy volt annyi esze, hogy kikövetkeztesse a tegnap este tartott tüntetés nevéből, hogy nem bölcs dolog rezidenciáján tartózkodni, de nem is számít. A többezres tömeg egyértelműen tudomására adta, hogy ebben a pillanatban Orbán Viktor mögött ő lett a második legnépszerűtlenebb politikus az egész országban.
Nem vagyunk benne biztosak, hogy elgondolkodott a következményeken, amikor a tüntetők kifejezett kérése dacára aláírta a rabszolgatörvényt, ezzel is megtagadva akaratukat.
"Új ellenzék született!" ahogy többször is elhangzott az elmúlt napok demonstrációi alkalmával. Ez a jelszó Simicska Lajos meglehetősen obszcén kijelentéséből alakult ki, aki az Orbánnal közös nagy színjátéka idején így nyilatkozott:
Orbán egy geci!
Különös mementó, hogy ez lett a tüntetők jeligéje is: O1G. Amit a Sándor-palotára is kivetítettek, mintegy lepecsételve lakójának bukásról szóló bizonyítványát.
Ahogy arra a mérce munkatársai is megjegyezték, minden autóra, amin maradt még hó, ezt a kódot "maszatolták".
Áder János elvesztette köztársasági elnök jellegét. Bősz Anett ezzel zárta szavait, melyekben arra hívta fel a figyelmet, hogy 2019 az ellenállás éve lesz.
Ádernek mérgelnie kellett volna a törvény megszavazásának körülményeit. Mely esetben rájött volna, hogy a jogalkotás illegitim volt. Ez pedig már önmagában is bűn, hát még az, ha ennek tudatában ő elfogadja. Ehhez képest a következő indoklást adták közre nevében:
Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg.
- Elsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.
- Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy számos országban - például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország - a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű.
- Harmadszor megvizsgálta, hogy a munka törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország négy és félmillió munkavállalóját, csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák.
A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni; a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók; nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.
"MINDEZEN SZEMPONTOK ALAPJÁN, A MAI NAPON ELRENDELTEM A TÖRVÉNY KIHIRDETÉSÉT" /Index/
A tüntetések ezzel véletlenül sem érnek véget. Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy Áder ezek után milyen csöpögős, a kialakult helyzetet nem, vagy szándékosan félremagyarázó beszéddel készül a Szilveszterre. Bár jókívánságaira legfeljebb skandálva felelnek majd a tüntetők: Bajszos szar!