h i r d e t é s

Szeles, de egyre "melegebb" napok jönnek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeles, de egyre "melegebb" napok jönnek

2016. február 05. - 07:37
0 komment

Pénteken az éjszakai és a reggeli órákban nyugaton és a középső országrészben hószállingózás is előfordulhat, de a nap második felében már napsütésre van kilátás, így nem kell tartós hótakaróra számítani.

A következő napokban több front is érkezik, szeles napokra kell készülni - írja az Időjárás.

Délelőtt eleinte országszerte erősen felhős, borult lesz az ég, majd nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, egyre többfelé süt ki a nap. Kezdetben főként nyugaton és az ország középső területein lehet hószállingózásra, havas esőre, esőre számítani, később délen, délkeleten várható csapadék.

Délután nyugat felől tovább csökken a felhőzet, a Dunántúlon és az ország középső területein sok napsütésre lehet készülni, csapadék nem valószínű. Keleten még viszonylag sok felhő lesz az égen. A keleti, délkeleti határ környékén még várható kisebb eső, a Tiszántúlon elszórtan záporok is előfordulhatnak. Többfelé megerősödik az északnyugati szél.

A hőmérséklet csúcsértéke 2, 7 fok között alakul.

Milyen lesz a hétvége?

Szombaton eleinte többfelé erősen felhős lesz az ég, később mindenütt csökken a felhőzet, több órás napsütésre van kilátás. Csapadék nem várható. Élénk lesz a déli szél. 5, 11 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Vasárnap nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Eleinte nem valószínű csapadék, az esti óráktól kezdődően északon és nyugaton több helyen elered az eső. Megerősödik a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 13 fok között alakul.

 

idojaras.hu