h i r d e t é s


Szélsőségesebb a Jobbiknál a Fidesz

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Szélsőségesebb a Jobbiknál a Fidesz

2018. május 25. - 18:38

 

Az USA budapesti nagykövetének jelölt David Cornstein szenátusi meghallgatása és a küszöbönálló amerikai-magyar külügyminiszteri találkozó kapcsán az Orbán-kormány politikáját erős szavakkal bíráló közleményt tett közzé Ben Cardin szenátor. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

 A külügyeket és az emberi jogok helyzetét régóta figyelemmel kísérő demokrata párti politikus szerint Budapest szépsége eltakarja, hogy Magyarországon terjed a félelem légköre. Az elmúlt nyolc évben a Fidesz a többségi uralmat próbálta meg demokráciaként feltüntetni. Eltűnt a médiapluralizmus, a kormány kedve szerint válogat a vallások között, például diszkriminálja a Magyar Evangéliumi Testvérközösséget, hiányoznak a demokráciában nélkülözhetetlen fékek és ellensúlyok.

Cardin szerint a magyar kormánypárt korlátlan jogi hatalmat élvez, miközben Orbán Viktor miniszterelnök hagyja, hogy virágozzon a korrupció és gazdaggá teszi saját barátait és családtagjait. A kormány újracentralizációs törekvése nyomán a gazdaság mind nagyobb része kerül az állam vagy a kormányfő cimboráinak ellenőrzése alá. A Fidesz a képviselői helyek kétharmadának 2010-es megszerzése után úgy alakította át a választási törvényt, hogy ezután mindig ez az eredmény jöjjön ki. Ahogyan az EBESZ választási megfigyelői is megállapították, Magyarországon már nem tartják tiszteletben az állam és a párt különállását.

Ez mélyen aggasztó egy olyan országban, amely sokáig szenvedett az egypárti rendszer alatt

 - írja a marylandi szenátor.

Amikor 2013-ban a Helsinki Bizottságnak a magyar demokrácia irányáról szóló meghallgatását vezettem, őszintén szólva nem hittem volna, hogy a dolgok ennyire megromlanak. Részben azért, mert nem gondoltam, hogy a Fidesz a legerősebb magyar ellenzéki pártnál, a Jobbiknál is szélsőségesebb lesz

 - szól az állásfoglalás. Miközben a Jobbik antiszemita és romaellenes retorikája görög kórusként szólt, a Fidesz megalapozta a saját revizionista politikáját, a fasiszta korszakból rehabilitált figurákat és díjazta az ország legszélsőségesebb vitatkozóit. Rájöttek, hogy egy húzással büntetlenül tovább szíthatják az etnikai és vallási kisebbségek elleni gyűlöletet: elég, ha muszlimnak és migránsnak nevezik őket.

Cardin felveti, hogy a magyar kormány sérelmi politikát folytat, amelynek egyik következményeként Ukrajna egy részének 2014-es orosz megszállása óta a budapesti retorika gyakran emlékeztet a moszkvaira. Úgy tűnik, hogy a magyar kormány nem az ukrajnai magyar kisebbségről szóló párbeszédben, hanem új ellenség gyártásában érdekelt. "Lehet, hogy véletlen, de ez zene Putyin füleinek" - írja a szenátor. A magyar kormány mindenesetre szélesre tárta a kapukat az orosz dezinformáció előtt. Paradoxon, de közben a magyarok közül sokan nyugatra vándorolnak - ami miatt már munkaerőhiány alakult ki.

Orbán megtanulta az erőszakmentes elnyomást, fogalmaz a közlemény, amely felsorolja, mi mindennek nevezték már a rendszert, illiberális vagy maffiaállamnak, esetleg oligarchiának vagy kleptokráciának, de saját ötlettel is előáll: "gulyásautoritarizmus". Sok jel utal arra, írja a szenátor, hogy a helyzet tovább romlik. Úgy tűnik, hogy Orbán valóra váltja a morális, politikai és jogi elégtételről szóló fenyegetését. A rezsim ellenségeiről a kormányközeli sajtó kétszáz névből álló listát tett közzé, amelyen több amerikai állampolgár is szerepel.

Az ilyen rágalomkampányok után gyakran lekerül a kesztyű, és jönnek az ökölcsapások

 - szól a közlemény.

Cardin idézte a nagykövetjelölti meghallgatáson a republikánus levezető elnök, Bob Corker szájából elhangzott intelmet: "Cornstein úr fontos feladata figyelmeztetni arra a magyar kormányt, hogy jövője nem a múlt sötét napjaihoz való visszatérésben, hanem a liberális demokráciák közösségének aktív tagságában rejlik." A zárt ajtók mögött továbbított üzenetek azonban hatástalanok maradhatnak, és a közvélemény előtt helytelenül is interpretálhatják azokat - szól a közlemény.

Az Egyesült Államok azokkal az országokkal ápolja a legerősebb szövetséget, ahol tisztelik az emberi jogokat és erős a demokrácia. Remélem, Cornstein úr ilyen kapcsolat építését fogja elősegíteni

 - zárul Ben Cardin szenátor közleménye.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s

betöltés..