h i r d e t é s

Szentendre nemcsak az iskoláit, hanem az óvodáit és a bölcsődéit is bezárja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szentendre nemcsak az iskoláit, hanem az óvodáit és a bölcsődéit is bezárja

2020. március 14. - 09:52

A polgármester azt is közölte, mit vár a kormánytól.

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere - Forrás: szentendre.hu

Az éjjel Szentendre polgármestere a város honlapján üzente meg a város polgárainak, hogy nemcsak az iskolákat, hanem az óvodákat és a bölcsődéket is bezárja ideiglenesen.

Íme Fülöp Zsolt nyílt levele:

Az elmúlt napokban a kormány kihirdette az egészségügyi veszélyhelyzetet, a különleges jogrendet, március 13-án este pedig, Orbán Viktor miniszterelnök úr bejelentette, hogy március 16-ától bezárják az iskolákat.

Sokakat váratlanul, felkészületlenül ért a döntés, melynek hátteréről még keveset tudunk. Viszont még kevesebbet tudunk a további konkrét lépésekről, s azok következményeiről. Egy biztos – bár a bejelentés során erre nem hangzott el utalás-, március 16-tól nemcsak városunk iskolái maradnak zárva, hanem szükségszerűen, óvodáink sem lesznek látogathatók, és bölcsődénk sem fogad majd gyerekeket.

A mai napon, még ezen bejelentés előtt, több intézkedést tettünk, és hoztunk nyilvánosságra a koronavírus veszélyhelyzet miatt. (https://szentendre.hu/koronavirus-veszelyhelyzet-onkormanyzati-intezkede...)

Emellett levélben fordultam dr. Varga Lászlóhoz, a Szentendre Járási Helyi Védelmi Bizottság elnökéhez, és kezdeményeztem, hogy a továbbiakban rendszeres tájékoztatást kapjunk. Kértem mindezt azért, hogy azonnali és részletes információkat tudjunk adni a szentendrei, valamint a térségben élő honfitársainknak, a koronavírus fertőzés kapcsán felmerülő valamennyi kérdést, és teendőt illetően.

Március 13-án a Miniszterelnök Úr arról tájékoztatta a hazai nyilvánosságot, hogy a kormány döntésének részleteit éppen most dolgozzák ki, s ezért csak a következő napokban ismerhetjük meg ezen döntés minden szegmensét. Szentendre város polgármestereként, azt várom el a kormány illetékeseitől, hogy a jövőben egyértelmű válaszokat kapjunk a fontos kérdésekre, mert csak ezzel összhangban tudjuk mi is megtenni a helyben szükséges intézkedéseket, és csak így tudjuk megfelelően tájékoztatni városunk polgárait.

A kialakult egészségügyi veszélyhelyzet, különleges felelősséget ró mindannyiunkra. Most minden egyes ember döntése, cselekedete közvetlenül kihathat akár ránk, akár szeretteinkre. Felelősséggel tartozunk egymásért. A veszélyhelyzetben szükséges szabályok betartása életeket menthet!

Köszönöm a már eddig is megtapasztalt önzetlen segítségnyújtást, melyet rászorulóknak nyújtottak magánszemélyek, civilszervezetek, egyházak. Hiszem, hogy továbbra is számíthatunk egymásra. Tudom, hogy minden szentendrei felelősséget visel családtagjaiért, rokonaiért, szomszédaiért, és a többi szentendreiért is.

Felelősen, szeretettel segítsük egymást, vigyázzunk egymásra!

24.hu