h i r d e t é s

Szeptember 24-i képviselőtestületi ülés beszámolója

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeptember 24-i képviselőtestületi ülés beszámolója

2015. szeptember 25. - 10:45
0 komment

Új, a városrészhez illeszkedő macskaköves burkolatot kap a Czuczor Gergely utca, műfüves futballpályák épülhetnek a városban, megválasztották a Gran Parkoló Kft. és a Vargyasi kastélyt üzemeltető Esztergom S.r.l. ügyvezető igazgatóját, – többek között erről döntött Esztergom Város Önkormányzatának képviselőtestülete szeptember 24-i testületi ülésén.

A testületi ülésen – melyről Bánhidy László alpolgármester és Juhász István képviselő egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni – összesen 34 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. A korábban meghirdetett pontok közül kettő visszavonásra került, ugyanakkor 13 napirendi pont sürgősséggel került a testület elé.

A testület elfogadta az Esztergomi Hivatalos Tűzoltó parancsnokság beszámolóját annak 2014. évi tevékenységéről.

Második napirendi pontként a testület döntött az Esztergom S.r.l. ügyvezetőjének megválasztásáról. A képviselők a pozícióra jelentkező két jelölt közül Bánffy Farkasnak szavaztak bizalmat. Az új ügyvezető 150 ezer forint díjazás, valamint 100 forint útiköltség-térítés ellenében vállalta el a megbízást határozatlan időre. Tervei szerint uniós és romániai pályázati pénzekből valósulhat meg a kastély felújítása az önkormányzat által meghatározott céloknak megfelelően.

A testület döntött továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról, valamint a „Hegyvidék” rendezési tervével kapcsolatos törvényességi felhívással kapcsolatban, továbbá döntöttek arról, hogy lezárul az Esztergom állomáson tervezett intermodális csomópont véleményezési szakasza.

A testület ezt követően elfogadta az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2015. első félévi, valamint az esztergomi köznevelési intézmények 2014/15-ös nevelési év beszámolóját és az Esztergomi Kertvárosi Óvoda Alapító Okiratának az intézmény csoportlétszámának bővülése miatti módosítását.

A képviselők támogatták a Szentgyörgymezői Olvasókör státuszbővítési kérelmét, így az intézmény egy takarítói státusszal bővült. Az idei évben az Olvasókör a plusz egy fő bérköltségét a megtakarításaiból finanszírozza.

A testület elfogadta a Művelődés Háza Esztergom Np.Kft.által a fizetőképessége megőrzésére készített intézkedési tervet, továbbá felkérte a Kft. ügyvezetőjét, hogy a Kft. fizetőképessége megőrzésére készített intézkedési tervben megjelölt szakmai munkát közvetlenül támogató költségvetési támogatásra vonatkozó igényt tételesen (cél, összeg) dolgozza ki, összhangban a 2016 évi  üzleti tervével, valamint készítsen részletes kimutatást az általa hivatkozott peres eljárásokról.

A képviselők elfogadták az ÉDV Zrt. által készített, Esztergom Város Önkormányzatának, mint ellátásért felelős tulajdonában lévő és az ÉDV Zrt által üzemeltetett víziközművekre vonatkozó úgynevezett gördülő fejlesztési tervjavaslatát. A  2016-2030. évi időszakra szóló terv Esztergomi, Esztergom - Kertvárosi és a Pilisszentléleki víziközművekre, azok felújítására, cseréjére, karbantartására és üzemeltetésére vonatkozik.

A testület döntött arról, hogy a helyi járatokkal kapcsolatban nyílt közbeszerzési eljárást ír ki a jelenleg érvényben lévő menetrendnek megfelelően, kiegészítve azt a korábbi „7-es” számú autóbuszjárat visszaállításával. A közbeszerzési kiírás lezárultáig a jelenlegi menetrend marad érvényben.

A testület elfogadta a Bogáncs Kutya és Kisállatotthon Alapítvánnyal kötött korábbi szerződés módosítását, ennek megfelelően a menhely bővíteni tudja alapterületét.

A képviselők döntöttek továbbá arról, hogy négy műfüves labdarúgópálya kialakítására pályáznak a Magyar labdarúgó Szövetségnél. A pályázat a teljes összeg 70 százalékát finanszírozza, a fennmaradó, 30 százalékos önrészt Esztergom Város Önkormányzata biztosítja. A tervek szerint a Szentgyörgymezői Lakópark alatt és Esztergom Kertvárosban egy-egy 20x40 méteres műfüves pálya épülne, a Béke téren valamint a Schweidel utcában pedig egy-egy 12x24 méteres pálya létesülhetne. A négy létesítmény várható összköltsége 98,6 millió forint, melyből Esztergom önkormányzatának költségvetését 29,58 millió forint terheli.  

A testület jóváhagyta a zártkert 12014/1 és 12015/1 helyrajzi számú szántó megnevezésű, 2392 m2 és 2662 m2 nagyságú ingatlanok öt évre történő bérbeadását, csakúgy, mint az EUROKT¬-akadémia kérelmét, amely a kiemelt sporteseményeit a Pézsa Tibor Sportcsarnokban tarthatja azzal a feltétellel, hogy e rendezvényekre minden esetben külön bérleti szerződést köt az akadémia a sportcsarnokkal.
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő testülete döntött továbbá arról is, hogy felhatalmazza a polgármestert az előterjesztés mellékleteként csatolt megállapodás aláírására a Gran Parkoló Kft-vel a 2012-2014. évi parkolási díjbevételek elszámolásával a Képviselő-testület 384/2015.(VII.2.) öh. Határozatának megfelelően.

A sürgősségi indítványok közül elsőként az intermodális csomópont megvalósításával összefüggésben lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatban döntöttek a képviselők. Ez alapján az önkormányzat kezdeményezi a Magyar Állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél az esztergomi 18159/6 helyrajzi számú ingatlanon található „Vízház”, a 18159/1, a 18159/2, a 18159/7 helyrajzi számú ingatlanok, valamint a 18150/6 helyrajzi számú ingatlan Kincses-patak és a zajvédő fal közötti területrészének ingyenes tulajdonba adását Esztergom Város Önkormányzata javára. A képviselők következő napirendi pontként elfogadták Esztergom Város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját, döntöttek továbbá arról, hogy Esztergom csatlakozik a Tatabányai Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított fogorvosi ügyeleti ellátáshoz.

Döntés született továbbá arról is, hogy az idén az önkormányzat tulajdonába került, a Komáromi Thermálfürdő területén található két faház működtetésére üzemeltetési megállapodást köt a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Vaszary Kolos Kórház Alapszervezetével. A faházakat a kórház pincével együtt kerültek vissza az önkormányzat tulajdonába, eddig a Vaszary Kolos Kórház használta azokat.

A testület döntött továbbá a Köznevelési intézmények hasznosításával kapcsolatban. A döntés szabályozza az önkormányzat fenntartásába visszakerült intézmények helyiségeinek (tornatermek, előadók, aulák, pályák stb.) bérbeadásának feltételeit harmadik fél számára, valamint elfogadták a testvérvárosi kapcsolatok részletes elemzését tartalmazó beszámolót.

A képviselők elfogadták a Czuczor Gergely utca rekonstrukciójának tervét. A beruházó WILDWATER Kft.-vel, valamint az Útvonal Kft-vel egyeztetve a határozat alapján a járdát és az útpályát is kiskockakővel kell burkolni, és az építés utáni forgalmi rendet a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca felől „Behajtani tilos” a Kis-Duna sétány felől „Mindkét irányból behajtani tilos” „Kivéve engedéllyel” és „Egyirányú forgalmú út” közúti jelzőtáblákkal kell kialakítani. Esztergom önkormányzata a beruházáshoz szükséges bazalt kis- és nagykockakövet biztosítja.

A testület döntött továbbá arról, hogy a legutóbbi testületi ülésen a StrigoniumZrt. vezérigazgatójává választott dr. Szántó Tamás látja el a Gran Parkoló Kft. ügyvezetői pozícióját, utóbbit díjazás nélkül. A képviselők ezt követően döntöttek a testület 2015. évi munkatervének módosításáról, ennek megfelelően a közmeghallgatás korábbi időpontja 2015. november 16-ra módosul.

A nyílt ülés utolsó napirendi pontjaként a képviselők által a hivatal felé intézett kérdések megválaszolására került sor. Nyíri Attila képviselő a városi piacra tervezett csatornaépítési munkák időpontjával, valamint a szökőkutak javításával kapcsolatban tett fel kérdést.

A Simor János utcában jövőre folytatja a Vízmű a csatornafelújítást, pontos dátumot még nem tudtak meghatározni. A szökőkutak javítására az elmúlt évek elhanyagoltsága miatt volt szükség, a korábbi technikai eszközök egy része eltűnt. A bekért ajánlatok a gépészeti és elektromos rendszerek helyreállítására vonatkoztak, amelyek meg is történtek. A beüzemelést követően kiderült, hogy szerkezeti károk is keletkeztek az elmúlt években, a kúttestekből folyik a víz, amely kivitelezési problémákra vezethető vissza. A medencetestek hibái miatt a kutak szerkezeti felújítása szükséges a Városháza előtti ikerkutak esetében.

 

Városházi információ