h i r d e t é s

Szeptember meghozta a változékonyabb időt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeptember meghozta a változékonyabb időt

2017. szeptember 01. - 06:41

Pénteken már szeptembert írunk, de a nappali csúcshőmérsékletek még mindig a nyarat idézik majd. - írja az Időjárás.hu.

Este aztán egy hidegfront éri el térségünket, így szombatra jelentősen mérséklődik a meleg. Vasárnaptól aztán még változékonyabbra fordul időjárásunk, egy mediterrán ciklon helyeződik a Kárpát-medence fölé.

Délelőtt a változóan felhős időben döntően fátyolfelhők szűrik majd a napsütést, emellett nyugaton vastagabb felhők is megjelennek. Csapadék azonban itt sem alakul ki.

Délután nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, naposabb idő az ország keleti felén várható. A Dunántúlon elszórtan futó zápor előfordulhat, máshol nem valószínű csapadék. Északnyugaton gyakran megélénkül az északnyugati szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

Délután 29, 34 fokra számíthatunk.

Szombaton változóan felhõs lesz az ég, több-kevesebb napsütésre szinte mindenütt készülhetünk. Helyenként futó zápor kialakulhat. Mérsékelt lesz az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hõmérséklet 22, 31 fok között alakul.

Vasárnap délnyugat felõl erõsen megnövekszik, megvastagszik a felhõzet, naposabb idõ a Tiszántúlon valószínû. A változékony idõben szórványosan várható zápor, zivatar. Megerõsödik az északi szél. 20, 26 fokra számíthatunk.

Orvosmeteorológia

Még pénteken is nyárias melegre lehet számítani, emellett a levegő is fülledtebbé válik. - írja a meteoklinika.hu.

Fennálló időjárási helyzet különösen a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket viselheti meg. Körükben a gyakori vérnyomás-ingadozás mellett keringési panaszok, átmeneti rosszullét is jelentkezhet.

A párás melegben a légzőszervi betegséggel küzdőknél légszomj, nehézlégzés is felléphet. Az érintettek számára ajánlott kerülni a fokozott érzelmi, illetve fizikai megterheléseket, töltsék a napot lehetőleg kímélő programokkal, sok pihenéssel.

A tartós melegben ezen kívül mind többen tapasztalhatnak tompa fejfájást, északnyugaton ráadásul többen ingerlékenyebbek is lehetnek a megszokottnál. A fejfájás mérséklésében hatékony megoldásnak bizonyulhat a halánték körkörös masszírozása, a napirend tudatos megtervezésével pedig a váratlan és bosszantó meglepetések okozta feszült helyzetek is elviselhetőbbek lehetnek.

Este aztán nyugat felől egy hidegfront éri el hazánk térségét, az ország nyugati felében az arra érzékenyeknél fokozódik a görcshajlam. A görcsök csökkentése borsmenta teát javasolt fogyasztani.

A Dunántúlon a változó felhőzet miatt az UV-sugárzás helyenként ugyan elérheti az erős fokozatot, de a változó felhőzet miatt ingadozó lesz az értéke. A naposabb keleti tájakon azonban a déli órákat továbbra is árnyékos helyen ajánlott tölteni, illetve magas, legalább 30-as faktorszámú naptejet ajánlott használni.

A közlekedők dolgát északnyugaton az élénk oldalszél okozta csökkent menetstabilitás nehezítheti, a nyári melegtől a bágyadt, figyelmetlen sofőrök pedig tovább növelik a balesetveszélyt. Közlekedjünk a szokásosnál is óvatosabban!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu