h i r d e t é s

Szeptembertől indul a családi csődvédelem

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeptembertől indul a családi csődvédelem

2015. május 18. - 08:49
0 komment

Elsőként a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család igénybe veheti - írja a VS.hu.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát – mondta a lapnak Rétvári Bence, a párt alelnöke. Hozzátette: az elképzelések szerint a javaslatról még a tavaszi ülésszakban döntés születik.

A hatályba lépés kettéválasztását elsősorban a bajban lévő állampolgárok tartozásainak jelenlegi összetétele indokolta. Azok, akiknek az otthona banki vagy más hátralék miatt veszélybe került, sürgős segítségre szorulnak, esetükben azonnali segítségre van szükség – mondta Rétvári Bence.

A politikus kiemelte: a családi csődvédelem intézménye az önkéntesség elve alapján működik majd. A család csak akkor élhet a lehetőséggel, ha tartozásának együttes értéke nem haladja meg a vagyon, a jövedelem kétszeresét. A magánszemélyek mindenféle tartozás leküzdésére igénybe vehetik a csődvédelmet. Ez a lehetőség azok előtt is nyitva áll majd, akiknek az ügyében már megindult a végrehajtás. A procedúrába bekapcsolódhatnak a kezesek, az adóstársak és más kötelezettek is.

A bírói döntés meghatározza majd, hogy a magánszemély, a család különféle bevételeit miképpen kell felosztani a hitelezők között. Amennyiben az adós öt éven keresztül betartja a megállapodásban, a bírói határozatban foglaltakat, akkor a folyamat végén mentesülhet adósságainak bizonyos részétől.

 

vs.hu (Címlap: Forrás: pinkvanilla.hu)

Posted by SEJT on 2015. május 17.