h i r d e t é s

Szeretet fája "kéretlenül" Debrecenben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeretet fája "kéretlenül" Debrecenben

2021. december 21. - 06:17

Pár nap múlva karácsony. A családok többsége készül a Megváltó ünnepére. Sokak számára azonban még a méregdrága fenyőfa megvétele is gondot okoz. 

Ezért a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai ma délelőtt a Szeretet fáját adták át közel 50 családnak, két helyen. Az egyesület a karácsonyi adománygyűjtő akciójából vásárolta meg a kiosztott, nagyon szép fenyőket, melyeket egy nagylelkű debreceni fiatal vállalkozó házaspár, óriási kedvezménnyel biztosított számunkra.

A családok mindegyike hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között él. A  Debreceni Családsegítő Szolgálat paci munkatársai a városrészben élőket, a Forrás Mentálhigiénés Központ, a Tócóskerti Lakótelepen élő rászorulókat hívta meg.

 A fákat az egyesület tagjai szállították ki a két helyszínre. A gyerekeknek, akiknek mi adtuk át a fát, vittünk szaloncukrot is, s megbeszéltük, hogy maguk készítenek díszeket a fára.
Legtöbbjük elmondta, hogy hosszú évek után először állíthatnak karácsonyfát, eddig erre gondolni sem mertek. "Más hangulata lesz így az ünnepnek, még akkor is, ha szegényesen élünk" - mondta egy örömtől csillogó szemű nagymama. "A fenyő illata is hozzátartozik az ünnephez, de eddig mi ezt oda képzeltük csak a szobába" - tette még hozzá.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki anyagilag támogatta az egyesület karácsonyi akcióit. Hálásak vagyunk a fenyőket nagy kedvezménnyel biztosító debreceni házaspárnak.
Az egyesület karácsony másnapján 12. alkalommal várja ünnepi ételosztásra mindazokat, akik számára a Szeretet Ünnepe is csak a létért való küzdelemről szól. 

Vendégeinknek igyekszünk - magunk szerény lehetőségei szerint--karácsonyi hangulatot varázsolni. A Szeretet Karácsonyfája alatt a szüleikkel érkező gyermekeket  szaloncukorral, és más finomságokkal várjuk.  

Az ünnepi ételosztás ideje: 2021. december 26 / vasárnap/ 11.00--12.00 -óra között. 
Helye: Debrecen, Petőfi tér, aluljáró előtti terület 

Mivel anyagi lehetőségeink végesek, így 150 embertársunkat tudunk megvendégelni.

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, adománnyal, vagy anyagi támogatással. 

 

Kéréseink:

>> Csokit, édességet, szaloncukrot várunk, minden mennyiségben;
>> Az ünnepi menühöz szeretném bejglivel is kedveskedni a vendégeinknek. Szerintetek összegyűjthető úgy150 tekercs bejgli a szegény sorban élő családoknak Debrecenben december 26.-ára?
Amennyiben több tekerccsel tud valaki segíteni, és szállítási gondja van, a megadott telefonszámokon jelezze. Megoldjuk.
>> Korlátlan mennyiségben várunk TARTÓS ÉLELMISZERT, burgonyát, almát, déligyümölcsöt, szaloncukrot, gyerekjátékokat, gyermek könyveket. (Használt ruhát nem gyűjtünk.);
>> Várjuk olyan debreceni családok jelentkezését, akik Szenteste egy-egy szegény család számára gondoskodnak élelemről;
>> Örömmel fogadnánk belépőket, bérleteket moziba, állatkertbe, minden olyan helyre, amely a szegény gyerekek számára egyébként elérhetetlen;
>> Pénzbeli adományokra is számítunk.

Az egyesület számlaszáma:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete;  Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beírni: 2021 karácsony 

Kérjük, aki az ételosztás helyszínére szeretné hozni az adományát, karácsony másnapján 10.45 -óráig tegye meg. 

Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámon jelezheti: 52/ 476 405
Mobil (a hét minden napján) :  30 9841 963
Email-címünk: [email protected] 

Hálásan köszönünk előre is minden támogatást. Szeretnénk, ha egy keveset azok is éreznének az ünnepi hangulatból, akiknek az élete állandó harc a talpon maradásért. 

 

Tisztelettel
Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület vezetője