Szijjártó Péter édesapja újabb ingatlanvásárlásban segítette fia családját
Szijjártó Péter felesége egy iskolaelőkészítő óvoda létrehozásában közreműködött, a hirdetés alapján egy 125 millió forint értékű ingatlant vásárolt meg másodmagával.
Ebben a külügyminiszter édesapja segítette, noha Szijjártó Péter még mindig 30 millió forinttal tartozik a szüleinek négy évvel ezelőtti házvásárlása miatt. - írja a 24.hu
„Törvényesen, széleskörű családi összefogással vásároltam a házat” – ezt mondta Szijjártó Péterkülügyminiszter, amikor 2014 őszén kiderült, hogy egy 400 négyzetméteres dunakeszi luxusingatlanra tett szert feleségével. Szijjártó elmondása szerint a 167 millió forintos vételárából 68 milliót fedeztek a saját, 10 milliót a felesége megtakarításai, 10 millió forintot kaptak a felesége szüleitől és 79 millió forinttal támogatták a saját szülei. Az utóbbi összegből 34 millió családi kölcsön volt.
A medencés családi házba végül 2015 második felében költöztek be Szijjártóék, az értékét ekkor 200 millióra becsülték a felújítások, átalakítások után.
Szijjártó-Nagy Szilvia tavaly másodmagával elindított egy vállalkozást, a Varázshíd Rental Kft.-t, amelynek ügyvezetője és többségi tulajdonosa. A cég saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásával, üzemeltetésével és építményüzemeltetéssel foglalkozik. Meg is vásároltak egy, a hirdetés alapján 125 millió forintba kerülő, Dunakeszi családi házas környékén, a Kemény Ferenc utcában található, 1080 négyzetméter telekterületű, 556 négyzetméteres ingatlant.
Az ingatlant kiadták a 2013-ban alapított Kincsem Sziget Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, ami az azonos nevű dunakeszi kéttannnyelvű magánóvodát működteti. Ennek telephelyeként indult el tavaly ősszel a Kemény Ferenc utcában a Szijjártó-Nagy Szilvia cégének nevével megegyező Varázshíd Tanoda. Az intézményt főként olyan családoknak indították el, amelyeknél a gyerek már befejezte az óvodai nagycsoportot, de az iskolára még nem teljesen érett. A gyerekeknek többféle képzést kínálnak, angolul tanulnak, úszni járnak, sőt, Szijjártó Péter korábbi futsalcsapata, a Dunakeszi Kinizsi is tart edzést a gyerekeknek.